Lejátszotta az ősz utolsó mérkőzését az Eger SE U19-es csapata. A bajnokság 7. fordulóján a Mezőkövesd vendégei voltak. A gólzáporos mérkőzésen Végh indította el a találatot sorozatát, majd Bukta, Sasvári, Jakab, Bacsó, Bartók, Polányi, Nagy, Czakó és Szabó is csatlakozott. A találkozó jegyzőkönyve ITT érhető el.

Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése: Nagyon büszke vagyok a csajokra, nem feltétlenül a végeredmény miatt, hanem az egészhez való hozzáálláshoz. Ahhoz, ahogy ezt a félévet többen is kettős-hármas terhelés alatt végig nyomták – le a kalappal. Bár volt egy kis megingás és a kereten, egyéb dolgokon is finomítani kellett, úgy gondolom, hogy a téli harmadik hely óriási eredmény a csapattól. Amióta országos U19-es bajnokságban van csapatunk sem a bajnoki szünetben, sem a bajnokság végén nem álltunk ilyen előkelő helyen. Remélem, hogy a nyári elszámoláskor is dobogón lesz a csapat, ami nagyon nagy siker lenne. Bravó csajok!!!

Ezzel a győztes mérkőzéssel a gárda a harmadik helyen várja a tavaszi folytatást. 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?