A Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszereiben részt vevő együtteseknek az U12-es korosztálytól jegyzik a legjobb góllövőket a bajnokság végén!
Az év vége felé közeledve végignéztük, hogy a különböző korosztályú csapatainkban mely játékosok szerezték a gólokat, kik azok a játékosok akik a csapatmunkát legtöbbször befejezik a pályán!

NB III, ÉSZAK-KELET:

Az első csapatunk góljaiból a legtöbbet a 19 esztendős Nagy-Kolozsvári Dániel érte el.

VÁRMEGYEI I. OSZTÁLY:

A második csapatunk vonatkozó listáját a 18 esztendős Berecz Kornél és a 19 éves Bozó Kornél vezetik, akik egyaránt 4 gólt szereztek.

U19 REGIONÁLIS ALAP:

A “legidősebb” utánpótlás korosztályban négyes holtverseny található az élen.

U17 REGIONÁLIS KIEMELT:

A bajnokság második helyén álló együttesben több játékos is betalált, közülük a legtöbbször Kelemen Balázs köszönt be, aki a teljes csoportban ezáltal a nyolcadik helyen áll.

U16 REGIONÁLIS KIEMELT:

Az U16-os csapat nem tudott magas gólszámot elérni, azonban csapatszinten rengeteg lépett előre. A házi listát Tábori Nándor vezeti. Érdekesség, hogy találatot ért el az U15-ös Sebestyén Csanád is.

U15 REGIONÁLIS KIEMELT:

Az U15-ös korosztályban Szegedi Zoltán áll csapaton belül a legjobban, aki ezzel a teljes bajnokság második helyét foglalja el. Tomori Dorián a nyolc szerzett góllal a teljes lista hetedik helyére került a téli szünetre! Érdekesség, hogy betalált az U14-es Szabó Dávid is.

U14 ORSZÁGOS:

A korosztály vonatkozó listáját Szabó Dávid vezeti, aki a teljes bajnokság hetedik helyén áll.

U13 ORSZÁGOS:

U13-ban bajnoki tabellát nem rögzít az MLSZ, a góllövőket azonban igen. Az egriek közül Kun Nándor volt a legeredményesebb, de figyelemreméltó az egy évvel fiatalabb Rüll Csaba teljesítménye is.

U12 ORSZÁGOS:

U12-es korosztályban szintén nincsen tabella, a góllövők között jelenleg Mirkoczki Nimród áll az élen, míg Horváth Ádám fiatalabbként szerepel a második helyen. A teljes bajnokság tekintetében Nimród kilencedik, Ádám pedig a tizenkettedik helyen áll.

NŐI NB2:

Felnőtt női csapatunk igazán támadó focit játszott ebben a félévben, amelynek köszönhetően a házi gólkirály, a mindössze 15 esztendős Jakab Zsófia a teljes bajnokság negyedik, míg a 23 éves Víg Klaudia a teljes bajnokság ötödik helyén áll.

NŐI MEGYEI:

A bajnokságot vezető női második csapatunk házi-, egyúttal a teljes bajnokság góllövőlistáját a mindösszesen 13 éves Csengeri Lili vezeti.

FUTSAL NB2:

Csapatunk a második helyen áll jelenleg (több mérkőzést játszott) és a házi góllövőlistát vezető Pintér Petra az egész bajnokságban is a legeredményesebb játékosnak számít, míg Kota Szabina a harmadik helyen áll.

LEÁNY U19 REGIONÁLIS:

A dobogón telelő – ezzel az eddigi legjobb teljesítmény nyújtó -, együttes legeredményesebb góllövője Jakab Zsófia, aki ezzel a bajnokságban is a harmadik leghatékonyabb támadó. Bukta Nikolett az ötödik, míg Végh Diána a nyolcadik helyet foglalja el a bajnokság mesterlövészeinek listájában.

U17 FUTSAL ORSZÁGOS:

A bajnokságot vezető csapatunk az ünnepekre a góllövők listáját is vezeti, hiszen a házi tabella első két helyezettje, a teljes bajnokság első két helyén is áll.

LEÁNY U16 REGIONÁLIS:

A szintén dobogón telelő U16-os együttes legeredményesebb játékosa a már korábban is említett Csengeri Lili, aki a két évvel idősebbek között is hatékonyan szerepel, egyúttal a teljes bajnokság harmadik helyén telel.

LEÁNY U14 ORSZÁGOS:

Szintén a dobogón telel az U14-es csapat, ahol a már többször is említett Csengeri Lili az elképesztő számmal a teljes bajnokság élén áll.

Vélemény, hozzászólás?