U9: Futsal a két évvel idősebbek között

U9-es korosztályú együttesünk, a vármegyei U11-es futsal bajnokságban lépett pályára, Kompolton.

Mondanánk, hogy a fiúk megijedtek, de ez nem fedné a valóságot, hiszen a Gyöngyös elleni szoros vereség mellett, döntetlent játszottak a Sajóvölgye csapatával, míg az Ózdot legyőzték. A jegyzőkönyvek ellenfelünkre kattintva tekinthető meg.

A csoport gólkirálya játékosunk Horváth Ádám lett 40 (!!!) szerzett góllal. A kiemelkedő teljesítményt jól jelzi, hogy a második helyezett 21 góllal maradt le Ádámtól.

 

Hegedűs Zsolt vezetőedző értékelése:
“Beugróként vettünk részt az U9-es csapatunkkal a Heves Vármegyei U11-es Futsal bajnokság utolsó fordulóján. Nagyon pozitívan értékelem ezt a napot, hiszen idősebb gyerekek ellen vehettük fel a harcot. Emiatt sokkal gyorsabban kellett gondolkodnunk, valamint fizikálisan is sokkal megterhelőbb volt a mérkőzés a fiúknak. Nagyon elégedett vagyok, hiszen mind az Ózd, mind a Sajóvölgye és a Gyöngyös ellen is voltak olyan dolgok a mérkőzéseken, amiket egész héten gyakorlunk. Rengeteg párharcot nyertünk, valamint végig törekedtünk a labdakihozatalokra és a játék felépítésére a kapusunktól kezdve. Ádám aki “idősebb” volt a csapatunkra nagy segítség volt, hiszen az ő jelenléte sokat segített. Igaz, amennyire jó volt annyira sokszor nehézkes is. Hiszen ő már sokkal gyorsabban gondolkozott, mint a többiek, olyan dolgokat is meglátott amit a mi játékosaink még nem ismertek fel, emiatt meg is akadt a támadás. De jó volt, mert húzta magával a többieket. Ami talán hiányérzetem lehet, hogy megint rengeteg helyzetet hagytunk ki, igaz ennek az is volt az oka, hogy a srácok először találkoztak futsal szabályokkal és magával a labdával is. Kapusunk Miskolczi Márton nagyon jól teljesített. Prokaj Beni és Molnár Gábor hatalmasakat ütközött a náluk magasabb és testesebb fiúkkal, valamint rengeteg szép cselt csináltak meg a náluk erősebb és gyorsabb fiúk ellen. Barankai, Tóth, Varga Nándi is elnyomhatatlan volt és egyre jobban érzik egymást a pályán. Rengeteg párharcot nyertek ők is. Pogonyi Patrik sokat robotolt de ő még kicsit meg volt ijedve.  Összességében nagyon elégedett vagyok. Ahogy szokták mondani: a rendezvény elérte a céját.”

Vélemény, hozzászólás?