U15: Kiütéses győzelem a 19 évesek ellen

U15-ös korosztályú együttesünk a felkészülés során, csak idősebb csapatok ellen vívott felkészülési mérkőzést. Ezek között az Eger U16 és a Sajóvölgye U16 ellen vereséget szenvedtek, azonban a Salgótarján U16 és az Egri Sportcentrum felnőtt együttese elleni mérkőzést sikerrel vívták meg.

Mai napon a Domoszló U19-es csapata várt a fiúkra a Felsővárosi Sporttelepen, ahol a magabiztos első félidőt követően, a második kicsit “nyögvenyelősebbre” sikerült, de így is kiütéssel nyertek a fiúk!

EGER SE U15 – DOMOSZLÓ U19 = 8:1 (6:0)
Gól: Sebestyén Cs. (3), Bányi A. (3), Bocz B., Szegedi Z.

EGER:
Tarnóczi N. – Tóbik S., Szabó Ádám, Szabó Áron – Pirint Á., Mádi-Nagy Zs., Sebestyén Cs., Seres N., Bocz B. – Bányi A., Szegedi Z.
Cserék: Sztrapkovics B., Márton Gy., Tuza Z., Gyönki I.

Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése:
“Megmondom őszintén kicsit nagyobb ellenállású mérkőzésre számítottam. Az első félidőben teljesen magabiztosak és jók voltunk, a második félidő sajnos már nem az igazi volt. Megpróbálunk az első bajnoki előtt még egy mérkőzést játszani – reméljük összejön.”

A csapat 2024. március 02-án 10:00 órától az első bajnokin, az Ikarus csapatát fogadja.

Vélemény, hozzászólás?