U9: Második hely a Dunamenti Gálán

U9-es korosztályú csapatunk a Dunamenti Gálán selejtezőjében vett részt Hajdusámsonban, ahol remek játékkal sikerült ezüstérmet szerezni a csapatnak, ezzel kvalifikálták magukat a sorozat döntőjébe.

Az együttes szuperül játszott végig és csak a döntőben talált legyőzőre a DLA csapata személyében.

A torna legjobb játékosa Lengyel Hunor lett.

Hegedűs Zsolt vezetőedző értékelése:
“Csodálatos időben, remek szervezés mellett, nagyon jó csapatok ellen játszhattunk. A tét az országos döntőbe jutás volt. Sajnos nem sikerült megnyerni a tornát, de hatalmas meglepetés ért minket az eredményhirdetés közben, hiszen Moskovits Gábor főszervező szavaival élve, jó játékot láthattunk a csapattól és emiatt felkértek minket, hogy a második hely ellenére is vegyünk részt a döntőben. Hatalmas megtiszteltetés, hiszen egy olyan tornára mehetünk, ahol a magyar krém mellett, rengeteg jó nevű külföldi csapattal is összecsaphatunk. Összességében 7 győzelem és egy vereség volt a mérleg. A döntő meccsen a DLA remek kis csapata ellen szenvedtünk vereséget. Itt a tét, az izgalom azért rányomta a teljesítményre a bélyegét. Kicsit tele gatyával és sok hibával játszottunk, ennek ellenére elégedett vagyok a fiúkkal mert remekül játszottak. A hibák egyre kevesebb számban jelennek meg a labdakihozatalunkban, rengeteg szép felépített támadás jellemzett minket. Sajnos még mindig nagyon sok a kihagyott helyzet. Ezen próbálunk javítani. Köszönjük a szülők támogatását az egész torna alatt. Jó hangulatot teremtettek.”

 

Vélemény, hozzászólás?