U9: Szoros mérkőzések a Dunamenti Ligában

U9-es korosztályú együttesünk Gödöllőn, a Dunamenti Liga utolsó fordulójában vett részt. Ellenfeleink között a III. Kerület, a Mészöly Focisuli és a Bp. Honvéd volt megtalálható.

A csapat az évad során folyamatosan mutatott javuló játékot, ezért picit sajnálhatjuk, hogy véget ért az idei szezon nekik – de bizakodva tekinthetünk a következő elé.

Mindhárom mérkőzést egyetlen gól döntött el, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy izgalmas napon vagyunk túl.

Hegedűs Zsolt vezetőedző értékelése:
“Egy szoros 3-2-es győzelem és két nagyon szoros vereség: egy nagyon erős III. Kerület ellen (2-3) illetve a Budapest Honvéd ellen (1-2). Mondanám, hogy elégedett vagyok a látottakkal, de akkor nem mondanék igazat. Az utóbbi hetek egyik legdekoncentráltabb játékát hoztuk. Biztos nem tett jót az 5:30-as kelés a játékosoknak, de nem a kifogásokat keresem. Rengeteg rossz döntés az ellenfél kapuja előtt, sok kihagyott helyzet, ziccer. Valahogy, most minden kifele pattant vagy épp a kapufát rúgtuk telibe. Lassú volt a letámadás és sajnos a támadásvezetésbe is sok hiba csúszott. Egyedül a védekezésünk volt megfelelő. Összességében elégedett vagyok, mert lentről indultunk és azt gondolom a bajnokság egyik legkellemetlenebb csapata lettünk. Ha ki is kaptunk a nagyoktól, az biztos, hogy meg kellett nekik ezért nagyon keményen dolgozni és szenvedni. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk és jövőre szeretnénk a nagyok közé kapaszkodni. Látok rá esélyt. Köszönöm a fiúk és a lányok munkáját. Néhány torna még hátra van, melyeket követően pedig jöhet a pihenés. Szerintem már mindenki várja picit.”

Vélemény, hozzászólás?