KLUBÉLET: Országh András a TK válogatottban

A Magyar Labdarúgó Szövetség utánpótlásképzési rendszerében, a Kiemelt Akadémiákat követően, a Tehetségközpontok felelnek a legmagasabb szintű utánpótlás képzésért.

Klubunk Tehetségközponti – azaz rövid nevén: TK -, státuszban van. A TK klubok közül az elmúlt időszakban egy országos válogatott került kialakításra, amelynek tagjai két napos edzőtáborban vettek részt Telkiben!

Nagy büszkeség, hogy klubunkat, az U14-es csapatának meghatározó játékosa, Országh András képviselhette a válogatottban. Andris eddig csak az Eger színeiben szerepelt, hat éve nálunk kezdte a labdarúgást. Színeinkben eddig 81 bajnoki mérkőzésen 80 gólt szerzett, idén a saját korosztályán kívül az U15-ben is szerepet tudott kapni.

A TK válogatott, az összetartás során az Akadémiai U14-es válogatottal is játszott egy edzőmérkőzést.

Szintén büszkeséggel tölt el minket, hogy az akadémiai válogatottban helyet kapott az MTK játékosa, Nyolcas Bene, aki a 2023 nyári átigazolását megelőzően hat évig szerepelt klubunkban, nálunk kezdte pályafutását!

Mindkét játékosnak gratulálunk és sok sikert a további pályafutásukhoz!

Vélemény, hozzászólás?