U10: Évértékelő
A fiú utánpótlás korosztályaink az idei évben rengeteg hivatalos rendezvényen, valamint egyéb tornán szerepeltek.
Ezen korosztályaink közé tartozik az U10-es, akik a sok esemény mellett, rengeteg élményt szereztek a mögöttünk hagyott évben.
A tapasztalatokról a vezetőedzőt kértük meg egy értékelésre.
Molnár Axel vezetőedző értékelése:
“Ez egy nehéz és hosszú év volt nem csak nekem, hanem a gyerekeknek is, hisz négy hónap leforgása alatt négy edző irányította őket. Az első évem volt vezetőedzőként, ami igazi hullámvasút volt. Jártunk Miskolcon, Budapesten, Salgótarjánba, Székesfehérváron, Gödöllőn, Hajdúsámsonon és még a Balatonnál is. Rengeteg megtett kilométer, játékperc és edzés van mögöttünk. Szerintem a gyerekek nagyon sokat fejlődtek, még akkor is, ha az eredmények vagy épp a tornán elért helyezések nem ezt mutatják. Igaz sokszor szerencsénk sem volt. Rengeteg sérülés, hiányzások, betegségek és külső tényezők is jócskán megnehezítették a dolgunkat. Az őszt úgy gondolom jól zártuk és a tavaszt is jól kezdtük, majd jött egy pár hetes, egy hónapos hullámvölgy, amiből a szezon végére kitudtunk jönni. Az utolsó másfél hónapban szerintem eljutottunk odáig, hogy nem csak kitudunk kapni bárkitől, de bárkit meg is tudunk verni és tudunk fegyelmezetten és nagyon jól játszani. Az utolsó két hét a csapatépítésről szólt, ami úgy gondolom nagyon jól sikerült. Két éjszakát töltöttünk Balatonlellén szülők, gyerekek és edzők. Nagyon jól sikerült hétvége volt, ahol mindenki nagyon jól érezte magát. A Suzuki kupán is eltöltöttünk négy napot a jól megszokott környezetben. Sajnos az utolsó három hétben minden kupán negyedikek lettünk, talán ennyi hiányérzetem lehet, mert a gyerekek megérdemelték volna, hogy kupát szerezzenek. Sok jó teljesítmény volt egész évben és a gyerekek jól álltak bele az edzésmunkába. A szülőknek köszönöm, hogy energiát és időt nem sajnálva hozták vitték a gyerekeket nem csak az edzésekre, de a meccsekre is. Most jól fog jönni ez a kis pihenő mindenkinek, hogy feltöltődjön és augusztusba újult erővel belevághassunk a munkába.”
