NŐI FELNŐTT: Utolsó bajnoki után évzáró

Női felnőtt csapatunknak a vármegyei és az NB2-es bajnokság már korábban véget ért. Előbbit vezetik, utóbbiban második helyen telelnek.

A futsal NB1-ben azonban még egy mérkőzést várt rájuk idén, amikor is Kistarcsán az Újpest csapata látta őket vendégül. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

A fővárosiak a bajnoki elején vezetést szereztek, majd igencsak határozottan és magabiztosan védekeztek. Több kapufánk is volt és a hazaiak kapusa is remek napot fogott ki. Csak a lefújás előtt picivel tudtunk szépíteni, így vereséggel távoztunk.

Nagy létszámmal voltunk jelen, ami nem véletlen, hiszen női együttesünk a bajnokit követően Egerbe visszaérve megtartotta évzáróját. Ajándékozás, évértékelés, pizzázás majd rengeteg játék, móka, kacagás és különböző tik-tok kihívások teljesítése után rövid pihenőre vonultak a lányok.

December 28-én teremtornán lépnek pályára, majd 2025. január 03-án folytatódik az NB1-es szezon, amikor a Csepelt fogadják hazai pályán.

A futsal csapat újoncként, az NB1 negyedik helyén telel, a góllövőlistát pedig Pintér Petra vezeti 17 találattal, míg a második Jakab Zsófia 13 góllal.

Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése:
“Ez most nem a mi meccsünk volt és nem is az enyém. Nem sok minden valósult meg abból, amit játszani szoktunk, amikor pedig mégis, akkor a hazaiak koncentráltak jobban. Természetesen a vereség sosem jó, de nincs világvége. Az évek alatt eljutott a női felnőtt oda, hogy ezek a vereségek ritkák és nagyon zavarják a lányokat. Az egész évben szuperül teljesítettek, minden dicséretet megérdemelnek. Lehet nem is nagyon tudják, hogy fognak erre még rápakolni, de ezért van a klub és én, hogy ezt megoldjuk. Egyértelmű célunk, hogy ugyanezekkel az arcokkal csináljuk végig 2025-öt is és lépjünk még előre.”

Vélemény, hozzászólás?