NŐI NB2: Osztrák ellenféllel játszottunk

Női NB2-es labdarúgó csapatunknak a hétvégére nem volt felkészülési mérkőzés betervezve, azonban olyan csapattal sikerült mégis lekötni, akikkel hiba lett volna, ha kihagyjuk az erőfelmérőt.

Ellenfelünket az osztrák másodosztály listavezetője, az FC Südburgenland jelentette. Sajnos a tervezett pihenő miatt alapból több hiányzónk akadt, ráadásul a mérkőzést megelőző edzésen kiderült, hogy Jakab Zsófia és Szél Zsófia sem tud pályára lépni.

Kezdőként lépett pályára a mérkőzésen a 2010-es születésű, azaz mindössze 14 esztendős, utánpótlás válogatott játékosunk Csengeri Lili.

A találkozó jól indult számunkra, hiszen rövid időn belül Végh Katalin és Pintér Petra is ziccerbe került, de nem tudtunk élni vele. Két szöglet után kaptunk gólt ezt követően, amik más-más miatt fájóak. Az elsőt mi lőttük és a kontrát remekül vitte végig osztrák ellenfelünk, míg a másodikat ők lőtték – ami érintés nélkül hullott a kapunkba..

Kóka Bíborka az ötödik percben kért cserélt rosszullétre hivatkozva, míg Bukta Nikolett a félidőben jelezte, hogy kiújult a sérülése. Ettől függetlenül több remek támadást is vezettünk, de az edzőtáborban lévő ellenfelünk megérdemelt sikert aratott.

A tervek szerint hosszú távú kapcsolat kialakítására is sor kerülhet a két klub között, melynek következő lépcsője az egri találkozó lehet.

FC SÜDBURGENLAND (osztrák másodosztály I. hely) – EGER SE = 7:2 (3:0)
Egri gólok: Csengeri L. (2)

EGER:
Andor T. – Pócs R., Végh D., Kovács N. – Bíró P., Kota Sz., Kóka B., Pintér P., Végh K. – Csengeri L., Bukta N.
Csereként pályára lépett: Kóka J., Veres V., Pifku V., Pifku N.

Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése:
“Hasznosnak találom a mérkőzést, még ha tartalékosan is tudtunk elutazni és egy fárasztó időszak után a tervezett pihenő helyett léptünk pályára. Több jó periódusunk is volt, de az látszik, hogy ellenfelünk előrébb tart és egy-két egészen kiváló játékos is alkotja keretét. Bízom benne, hogy az osztrák klubban egy hosszú távú partnert is tudunk találni. Mindenképpen szeretném kiemelni, hogy a két 14 esztendős játékosunk (Pifku Noémi, Csengeri Lili) kiváló teljesítményt nyújt edzéseken, felkészülési mérkőzéseken, amikkel egyértelműen bizonyítják tehetségüket, amit most felnőtt nemzetközi találkozón is megmutattak.”

Vélemény, hozzászólás?