U14: Szegeden jártunk
U14-es korosztályú csapatunk az Országos Bajnokság huszonkettedik fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együtteséhez látogatott. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
Nem mi számítottunk az esélyesnek, hiszen míg a mieink zárják a tabellát, addig a szegediek a bajnoki címért küzdenek.
Már a találkozó elején megszerezték a vezetést a hazaiak, akik nem lassítottak továbbra sem és már félidőre magabiztos előnyt harcoltak ki.
Bár Antók Martin révén a szépítés összejött, szorossá nem sikerült tenni a bajnokit, így pont nélkül tértünk haza.

Seres Bence vezetőedző értékelése:
“A bajnokság egyik legerősebb csapatához látogattunk. A mérkőzést nagy különbséggel elveszítettük, de számos pozitív dolog visszaköszönt az elmúlt hetekhez képest. Sajnos ismétlem magamat minden héten, mert most is pontrúgás és egyéni hibák után kaptuk az elkerülhető gólokat. Az egyéni célokat több játékos is teljesítette, ennek volt az eredménye, hogy a saját térfelünkön szép, sok kispasszos focit mutattunk. Labdakihozatalaink nagy számban, minőségben is sikerültek. Ha a saját kapunk előtt labda nélkül is magabiztosak lennénk, akkor az eredmények is szebbre sikerülnének.”
A csapat legközelebb 2026. május 09-én 10:00 órától az Újpest otthonában lép pályára.
