NB3: Vereség hazai környezetben
NB3-as labdarúgó csapatunk a bajnokság huszonkilencedik fordulójában a Tiszafüred együttesét fogadta. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
Sérülését követően felépült és a szakmai stáb a kezdőcsapatba jelölte Bukrán Eriket. Ismét remek hangulatot teremtettek szurkolóink, amit fél óra elteltével “hálált meg” a csapat, ekkor Major Ernő cselezte ki védőjét az alapvonal közelében, majd beadását Giber Attila szenzációsan csúsztatta a hosszú sarokba. Ezzel a góllal előnnyel vonulhattunk a pihenőre.
A második félidő rosszul kezdődött, hiszen egy lövést még védett a kapusunk, azonban a kipattanóra a vendégek támadója érkezett, aki kiegyenlített. Mindösszesen egy percet kellett várnunk, hogy ismét egy szélről érkező beadásra, ezúttal Boros Gábor érkezzen a legjobb ütemben és visszavegye a vezetést csapatunknak.
Az utolsó húsz percre fordulva két perc alatt fordított a Tiszafüred. Először a bal oldalunkról játszottak középre, majd nem sokkal később a jobb oldalról – mindkétszer gólt értek el. Csapatunk mindent meg tett az egyenlítésért, azonban néhány perccel a lefújás előtt a vendégek remekül vittek végig egy támadást és eldöntötték a pontok sorsát.
A mérkőzésen betaláló támadónk a tizenötödik gólját szerezte, amellyel harmadik helyen áll a góllövőlistán.
A találkozó videós összefoglalója IDE kattintva érhető el.

Simon Antal vezetőedző értékelése (Nógrádifutball):
“Az első félidőben azt gondolom, hogy eldönthettük volna a mérkőzést, nagy helyzeteink voltak. Aztán a második félidő elején, rögtön az elején, ahogy kijöttünk egyből gólt kaptunk, ebből még visszatudtunk jönni. Aztán nagyon könnyedén kaptunk sajnos kettő gólt. A végén egy ilyen nyílt meccsből, egy ki-ki meccsből, még 2:1-nél volt egy meccslabdánk, ott a gólvonalon beleért Zvara Dávid egy gólba tartó Boros Gabi fejesbe, amivel szerintem, ha az bemegy, 3:1-nél már nem jött volna vissza a Tiszafüred, de így viszont sikerült nekik megfordítani a meccset.”
A csapat legközelebb az utolsó fordulóban 2026. május 24-én 17:00 órától a Putnok vendégeként lép pályára.

