U11: Évértékelő
A fiú utánpótlás korosztályaink az idei évben rengeteg hivatalos rendezvényen, valamint egyéb tornán szerepeltek.
Ezen korosztályaink közé tartozik az U11-es, akik a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszere, valamint a Dunamenti Liga mellett kupákon, tornákon öregbítették a város és a klub hírnevét, ezeken rengeteg élményt szereztek a mögöttünk hagyott évben.
A tapasztalatokról a vezetőedzőt kértük meg egy értékelésre.

Bánka Balázs vezetőedző értékelése:
“Tavaly lettem a vezetőedzője a 2015-ös születésű korosztálynak, akik idén U11-esek voltak, segédedzőm Bukrán Erik volt! Úgy gondolom, hogy nem csak a gyerekek várták izgatottan a közös munkát, hanem mi is kollégámmal!
Úgy gondolom az év, várakozáson felül sikerült minden szempontból! Igyekeztünk egész szezonban az egyéni fejlesztést előtérben tartani úgy, hogy a csapatjáték alapjait is megtanulják a gyerekek és tudják alkalmazni élesebb helyzetekben is! Elmondható, hogy nem egyszerű időszak ez, mert amellett, hogy nem szeretnénk a gyerekekből kiölni az egyéni kezdeményező játékot, az egyéni védekezésüket fejleszteni, de már azért az alapmozgásokat, helyezkedéseket is be kell gyakorolni! Rendkívül sokat fejlődtünk ebben a tekintetben is, ami egyrészt köszönhető a kiemelkedő edzéslátogatottságnak, valamint az ezeken a foglalkozásokon a motivált munkának! Az átlagtól nagyobb létszámmal dolgoztunk a csapattal, ami későbbiekben nagy hasznunkra lehet, de ebből kifolyólag nem volt könnyű a versenyeztetés! De mindenkinek, igyekeztünk megfelelő játékpercet biztosítani úgy, hogy gyakorlatilag minden hétvégén, úton voltunk! El szoktuk mondani, hogy az utánpótlásban nem a mérkőzés eredményből indulunk ki, de ha megfelelően edzünk, dolgozunk, azért annak szokott eredménye lenni! Ennek köszönhetően remekül szerepeltünk több fronton is! A fő versenysorozatban, a Dunamenti Ligában, tavaly a hetedik helyen végezett a csapat, idén gyakorlatilag az utolsó percig versenyben voltunk az aranyéremért, igaz csak másodikok lettünk, de ez egy megnyert ezüstérem volt!
Emellett a szezonban 16 minitornán vettünk részt az MLSZ Országos bajnokság keretein belül, a hazai tornákon kívül Vácon, többször Budapesten és Diósgyőrben is játszottunk többek között. Ezeken is remekül szerepeltünk, 9 alkalommal veretlen napunk volt, ami leginkább a rendkívül intenzív, jó ritmusú játékunknak köszönhetünk! Nemzetközi tornán is részt vettünk Horvátországban, Umagban! Ahol picit pechesen alakultak a dolgaink, egy vereségünk volt mindösszesen, de ezzel pont lecsúsztunk a felsőházról, az erős mezőnyben, több mint száz csapatból végeztünk a harmincharmadik helyen!
Ezeket a tapasztalatokat is felhasználva, jó visszaemlékezni a Kassa elleni edzőmérkőzésre év közben, ami igazi erőfelmérő volt idegenben, ahová nem nyerni járnak a magyar csapatok, főleg nem Tehetség Központ csapatai, nekünk igazi csapatként mégis sikerült! Több egy napos tornán is szerepeltünk év közben, télen többször terembe is, ezeken is tudtunk érmeket szerezni, az utolsón, az egri tornán eggyel nagyobb korosztályban is sikerült! Természetesen azért voltak olyan hétvégéink is, ami nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, de ezeken is a hozzáállás, akarat mindig megfelelő volt! Összességében elmondható, hogy egyénileg minden gyerek tudott előrébb lépni, volt több igazán extra egyéni teljesítmény is, mert ezek nélkül nem sikerülhetett volna ilyen remekül az év!
Jövőre újra nagy kihívások várnak a csapatra, már nagyobb pályaméreten játszunk, nagyobb létszámban, de az alapok megvannak, ezekre lehet építkezni!
Szeretném megköszönni mindenkinek az éves segítséget, klubnak, szülőknek, kollégáknak!
Jó pihenést kívánok a nyárra, jövőre is hajrá 2015-ök!”