NB3: Vereség a Tiszaújvárostól
NB3-as labdarúgó csapatunk a bajnokság tizenötödik fordulójában a Tiszaújváros együttesét fogadta. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
Két hullámvölgybe kerülő gárda feszült egymásnak az első kör végén a harmadosztályú bajnokságban. Egyértelmű célunk volt a három pont itthon tartása és jól is kezdtük a találkozót, azonban egy büntetőből a vendégek megszerezték a vezetést. Ennek ellenére a srácok igyekeztek nyomást gyakorolni ellenfelünkre és az se törte meg őket, hogy még az első félidőben le kellett cserélni Bodrogi Bencét. A lefújást megelőzően nem sokkal Tóth Thomas Adam egyenlített egy távoli lövéssel.
A szakmai stáb cserével is próbált új impulzust adni a csapatnak, de sajnos egy perc elteltével ismét vezetéshez jutott a Tiszaújváros. Ezt követően mezőnyfölényt alakítottunk ki, többször is a vendégek kapuja elé kerültünk, de nem voltunk elég pontosak, így nem tudtunk egalizálni. A második félidő hosszabbítása is hozott gólt, azonban azt a látogatók szerezték, így mindhárom pontot elvitték Egerből.
A vezetőedzői értékelések IDE kattintva tekinthetőek meg.
A találkozó videós összefoglalója IDE kattintva érhető el.
A csapat legközelebb 2026. november 15-én 13:00 órakor a Cigánd együttesét fogadja.
