U14 – Újabb győzelem: Eger SE-FC Budapest 2-0

U14 csapatunk újabb győzelmet könyvelhetett el soron következő felkészülési mérkőzésén az FC Budapest csapata ellen. A mérkőzésről Szakál Csaba vezetőedző számol be.


Eger SE – FC Budapest 2-0
Gólszerzők: Révész, Nagy
Összeállítás: S.Nagy, Bakondi – Kovács (U13) – Révész – Nagy, Kósa – Kalocsány – Grassi (U12), Németh (U13) – Berecz – Varga
Tartalékok: Káli (U13), Berényi (próbajátékos), Vágó (próbajátékos)

Szakál Csaba

vezetőedző:

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű helyzetben voltunk a mérkőzés előtt. Bóta és Briz betegség, Jordán, Paizs, Halász, Czipó különböző sérülések és Molnár egyéb okok miatt nem tudott a rendelkezésemre állni. A történethez hozzátartozik az is, hogy Bakondi a héten először szombaton dolgozott együtt a csapattal betegség miatt, tehát ideális esetben neki sem kellett volna játszania. Illetve két játékos próbajátékon szerepelt nálunk. Hét játékost is nélkülözve sajnos elég szűk lett a keretünk. A mérkőzés első húsz percében viszonylag rendben volt a játékunk, mi birtokoltuk többet a labdát. Ezalatt az idő alatt három komoly lehetőségünk is adódott, amivel már akár az elején eldönthettük volna a mérkőzést. Az első félidő felétől nagyrészt mezőnyben folyt a játék, egyik csapat sem tudott igazán nagy helyzetet kidolgozni. Kiegyenlített volt a találkozó, senki sem tudott komoly fölényt kialakítani. Nagyon sok technikai hibával játszottunk, ez betudható volt annak, hogy a játékosaim fáradtak voltak, de a jelenlegi fázisban ez teljesen normális. Két találatunk közül Nagy Norbié szépségdíjas volt egy távoli átlövést követően. A mostani mérkőzés célja az volt, hogy a keretben lévő játékosok közül mindenki tudjon játszani, illetve a próbajátékosokat “éles” körülmények között is tesztelni tudjuk. Mindent figyelembe véve van hiányérzetem a csapat teljesítményével kapcsolatban, de dolgozunk tovább és azon leszünk, hogy a hibáinkat korrigáljuk. Sok munka áll még előttünk!

Sok sikert kívánok az FC Budapest csapatának és Czuk Henrik barátomnak!


 

Vélemény, hozzászólás?