Nagyon nehéz feladat előtt Székely Károly – Ez nem lesz sétagalopp

Egy új korosztálynál kezdte meg a munkát ebben a szezonban Székely Károly az ESE egyik legismertebb utánpótlásedzője. Aki őt ismeri az tudja, hogy habitusa nem engedi a lazsálást, számára nincs elveszett meccs és megoldhatatlan feladat. a munkában hisz és ezt a fajta mentalitást a csapatai is átveszik. Most viszont nincs könnyű feladatban. Az U14-es és U15-ös korosztályban is rengeteg munka van még. A csapat vezetőedzőjét honlapunk is megkérdezte az előttünk álló szezonról.

Karcsi bácsi most értetek haza Erdélyből. hol tartotok jelenleg?

Székely Károly: Igen már több mint egy hónapja elkezdtük a felkészülést a fiatalokkal, tudtam időben kell elkezdeni mert nem lesz könnyű dolgunk. Először délelőtti edzésekkel, majd egy bentlakásos rendszerű héttel folytattuk. Augusztus 10-én elutaztunk Erdélybe, ahol részt vettünk egy felkészülési tornán. Megmérkőztünk többek között a FC Nagykároly U15, a REAC, a Gyergyószentmiklósi Jövő FC, a Maroshévíz U15-ös csapataival. Majd találkozhattunk egy olyan akadémiával, mely Román bajnok és Danone Kupa győztes.  (Luceafarul Cluj Napoca Akadémia). Valamint a Székelyudvarhely csapatával is játszottunk edzőmeccset. Úgy gondolom, hogy ez a 9 nap a srácok javára vált. Sok mindent megtapasztalhatta, én is. Megismertem őket emberileg is illetve, hogy milyen játékosok.

Pont ezt akartam kérdezni. Az ismerkedés. Gondolom voltak közös programok. 

A túrán a focin kívül voltunk Szilágysomlyón a Tordai Sóbányában, voltunk a Gyilkos Tónál, Parajdon a sóháton az iszapfürdőben, Szovátán fürödtünk a Mogyorósi tóban, ellátogattunk Maroshévízre az Urmánczi Fürdőbe, meglátogathattuk a Csíkszereda labdarúgó Akadémiát, Segesvárt és voltunk Kolozsváron a Magyar Napokon, Mátyás Király szobránál és szülőházánál. Köszönet az Eger SE-nek, az Egri Önkormányzatnak, a szülőknek és a Gyergyószentmiklósi és a Székelyudvarhelyi barátoknak, hogy a túra létrejöhetett.

Milyen a csapat?

Székely Károly:Számomra egy teljesen új együttes. Most álltunk össze. Nagyon sajnálom, hogy a környékbeli csapatokból az ügyesebbek nem jöttek be Egerbe játszani. Pedig ez lenne szerintem a normális. Ez a környékre nézve nem túl jó. Az U14-es csapatunkat 2005-ös gyerekekkel egészítjük majd ki, akik még alkatilag nagyon kicsik a nagypályára. Sajnos az együttesből nagyon hiányoznak a kulcspozíciók. Nagy szükségünk lenne egy kapusra, egy belső védőre valamint egy olyan középpályára aki a korosztály színvonalát tudná tartani.

De ugye azért ne ijedjünk meg nagyon. Vannak ügyes gyerekek a csapatban.

Székely Károly: Vannak ügyes gyerekeim, de ez kevés, hiszen ha a csapattársak még nem ütik meg ezt a szintet akkor nehéz lesz neki is érvényesülni. De azért dolgozunk, hogy ezen javítsunk.

Karcsi bácsi sosem adja fel. 

Székely Károly: Edzői pályafutásom alatt először mondom azt ,hogy ezt a feladatot nem biztos hogy meg tudom oldani. Sose mondtam még ilyet, de ez nagyon kemény harc lesz a fiúkkal. Aki ismer tudja, hogy nem kegyelmezek. Most sem fogok. Talán van egy kis változás a mentalitásban, próbálunk egy olyan stílust játszani, ami a játékosok képességeinek megfelelő, de ehhez az kell hogy mindenki járjon edzésre, és legyen célja az , hogy fejlődjön illetve hogy egy két éven belül el tudja magát adni akadémiára.

Mi a cél a bajnokságban?

Székely Károly: meccsről meccsre fejlődjön a csapatjáték. Ezen belül az egyének mutassák meg, hogy még feljebb juthatunk, van bennünk potenciál és egyénileg is fejlődni tudunk.

Vélemény, hozzászólás?