DVTK II–Eger SE 3–2 (0–2)

-Két ellentétes félidőt láthattunk ma. Az első félidőben úgy fociztunk, mint még soha. Osztálykülönbség volt a két csapat között, a labdabirtoklásban extrát nyújtottunk, ami gólokban is megmutatkozott. Azt kértem a szünetben, hogy úgy menjünk ki a második félidőre mintha döntetlen lenne az állás és mindenki arra koncentráljon, hogy megnyerjük a második félidőt. Ehelyett kaptam egy ijedt nyuszi társaságot, akik úgy játszottak mintha most találkoztak volna először. Ívelgetni kezdtünk és hármat nem passzoltunk egymáshoz. Hang nélkül játszottunk és kétszer büntettek meg minket a bal oldalon egy hosszú indítással. Mai napon a második félidőben a teljes védelem totális csődöt mondott! A vége előtt a játékvezető asszisztens egy szabályos gólunkat vette el. Eddig nem foglalkoztam a hétről hétre botrányosan gyenge színvonalú játékvezetéssel, de az azért felháborító, hogy mérkőzés után mikor szóba került, hogy a játékvezető ellenőr biztosan leírja és eltiltatja az eset után őt. Erre jött a válasz, hogy nem baj majd utánpótlás meccsen vezetek…. Bosszantó a vereségünk, de nem foghatunk minden a sporikra, mert nem ők lőttek nekünk három gólt negyvenöt perc alatt! Egyenlőre úgy néz ki, hogy az égiek nem akarják azt, hogy az élmezőnyben tanyázzunk. Biztosan nem tettünk még annyit érte, mert nem elég a papíron jobb csapatok ellen jó teljesítményt nyújtani, a táblázaton mögöttünk állókat is meg kell tanulnunk legyőzni!

Mérkőzés jegyzőkönyv


Mérkőzés fotók (www.dvtk.eu felvételei)


Vélemény, hozzászólás?