Döntetlen az SBTC ellen!

Eger SE-SBTC

Amit ígértem a kilencven percre azt nem teljesítettük! Nem kértem sokat a mérkőzés előtt sem csak annyit, hogy tegyünk meg mindent a győzelemért és ,szakadjunk’ meg a pályán. Megszakadtunk……..Antal Zsolti, de ő szó szerint. A látásával is gond lehet pár embernek, mert ha én jól tudom pirosban játszunk hetek óta, de nekünk többször sikerült ma is az ellenfélnek passzolni. Amit gyakoroltunk a héten azt nem sikerült viszontlátnom a pályán. Az első félidőben a vendégek kétszer jöttek el a kapunkig, persze egyet be is lőttek. Több nagy hibát követtünk el akkor pár másodperc alatt. Nem akarom elfogadni azokat a véleményeket miszerint ez a csapat kihozta magából a maximumot és nincs tovább, mert nem ezt látom edzéseken. Azt elfogadom, hogy négy-öt ember kivételével a többségének ez az év az első vagy második NB-s éve és rutinra, tapasztalatra van szükségük. A helyzetkihasználáshoz viszont nem rutin kell, hanem koncentráció! Lassan az egészségem látja kárát az elpuskázott lehetőségeknek. Nem működik valami, de nagyon nem! Leülök a vezetőkkel, egyeztetünk, hogyan tudunk előrelépni a keretet illetően, ami minden bizonnyal személyi változásokat is eredményezhet majd. Amit hiányolok, hogy nincs igazi vezér a pályán, aki ha kell rendbe szedi a társaságot, mert ha lenne egy ilyen akkor a DVTK II és a három döntetlen mindegyikét behúztuk volna. Nem ledegradálva ellenfelünket, de megint elbuktunk két pontot. Sőt! A végén még izgulni kellett nehogy az egyik kontrájuk beakadjon és az egy pont is elússzon. A vezetők minden tekintetben nyugodt környezetet biztosítanak nekünk a munkához. Kutya kötelességünk lett volna az utolsó hazai meccsünket mindenáron megnyerni! Minden csapat életében eljön a hullámvölgy, minket lehet most ért el. Gólokban mutatkozik meg igazán ez a negatív hullám. Kitaláltam több változást is a hétre,de nem hozott pozitív változást, sajnos. Megyünk tovább, készülünk a következő feladatra, mert két borzasztóan nehéz mérkőzésünk még hátra van a hosszú téli szünet előtt.

Mérkőzés jegyzőkönyv


Mérkőzés fotók (Eger SE-SBTC)


Összefoglaló videó (Eger TV felvétele)


 

Vélemény, hozzászólás?