NB III. – Utolsó idegenbeli mérkőzésünk Salgótarjánban


Már csak két forduló van hátra a bajnokságból. Az utolsó előtti mérkőzésén az SBTC vendégei leszünk. Ellenfelünk az előző hétvégén a Füzesgyarmati SK otthonában szenvedett vereséget 4-1 arányban és ezzel továbbra a kieső helyet jelentő 14. helyet foglalják el a tabellán. Csapatunk viszont 0-1-ről, bravúrosan fordítva 2-1-re nyert a Sajóbábony VSE ellen a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban és ezzel bebiztosította a következő évi NB III-as tagságát. Az őszi, egri mérkőzésen a a két csapat 1-1-es döntetlen játszott.

Természetesen ezúttal is megkérdeztük Vitányi Lászlót az Eger SE szakmai igazgatóját, csapatunk vezetőedzőjét a következő mérkőzésről:


Két remek győzelmen vagyunk túl, a srácok megmutatták, hogy kemény fából faragták őket. Farkas csak nyáron kezdheti el a felkészülést, Mikolka még mindig maródi. Nagy Peti elkezdte az edzéseket, reméljük teljesen felépül hétvégére. A Sajóbábony ellen megsérülő játékosok közül Dáné és Galambosi könnyített edzésmunkát végzett, míg Titkó nem is edzhetett. Jelenleg nem látjuk, hogy közülük kivel számolhatok vasárnap. Plusz sérültként jelentkezett Busai, aki jégkamrában kúrálja magát. Ha ez még nem lett volna elég, akkor Debreczeni és Kaszás is könnyített edzést végzett. Nehéz hét előtt állunk, azonban célunk az, hogy a ‘tarjániak otthonából is három ponttal térjünk haza. Tudjuk, hogy a hazaiaknak nagyon font ez a mérkőzés, de nem azért játszunk az Eger színeiben, mert ellenünk könnyű megszerezni a három pontot!



 

Vélemény, hozzászólás?