Bemutatkozás az NB III-ban: Halász Dominik


Sorozatunk következő bemutatkozója a 2002-es születésű Halász Dominik, aki a Szolnoki MÁV FC ellen mutatkozott be felnőttek között.


Kérlek mutasd be milyen állomásokon keresztül jutottál el az NB III-as csapatba? 

– 2009-ben kezdtem el futballozni és azóta végig az EGER SE utánpótlás korosztályaiban rúgtam a bőrt.

Hogyan élted meg az első NB III-as mérkőzést? 

– Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy ilyen fiatalon bemutatkozhattam a felnőtt NB III-as csapat színeiben.

Halász Dominikről természetesen megkérdeztük Vitányi László szakmai igazgatót, az NB III-as csapatunk vezetőedzőjét is, hogy pár szóban mutassa be a játékost.

– Dominik egy érdekes alakja az egri utánpótlásnak. Olyat tud, amit nagyon kevesen. Zsigerből érzi a kaput és szerez gólokat. Ezt a részét nagyon nehéz tanítani, ha egyáltalán lehetséges. Nála jelenleg még nem érzem azt az elszántságot, mint pl. Révész Andrisnál. Mérkőzéseken sokszor beleszürkül a saját korosztályának a ritmusába is. Egy-egy mozdulatán látszik, hogy többre hivatott, de ha ezt ő nem akarja kilencven percen át megmutatni, akkor az edzőknek nehéz dolga lesz, ezt előhozni. Az intelligenciájával nincs gond. Meccseken többször szertelen, de nekem az is a feladatom, hogy ha valakiben ilyen érzék van a gólszerzéshez, akkor lehetőséget biztosítsak a kibontakozásra. Ezt megadjuk neki, ha a felkészülést a felnőtt csapattal végzi és mellé teszi a maga részét, akkor rövid idő belül szép jövő állhat előtte.


Köszönjük a válaszokat Dominik, további pályafutásához pedig sok sikert kívánunk!


A képre kattintva megtekinthető a részletes játékos adatlap


 

Vélemény, hozzászólás?