NB III. – Vasárnap az újonc FC Hatvan vendégei leszünk


Az NB III. Keleti csoportjának 3. fordulójában, megyei rangadóra az FC Hatvan otthonába látogatunk. 

Ellenfelünk az előző évi megyei bajnokságot magabiztosan, mezőnyből magasan kiemelkedve, 24 pontos előnnyel nyerte meg és kiemeltként osztályozó mérkőzés nélkül került fel az NB III-ba. Az FC Hatvan a nyitófordulóban az ESMTK vendégeként szenvedett vereséget, majd a második fordulóban hazai pályán, hozzánk hasonlóan kétgólos hátrányból fordították meg a mérkőzést az Ózdi Kohász SC ellen, így 4-2 lett az eredmény.

Csapatunk az előző fordulóban a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban fogadta az ESMTK-t. Változatos mérkőzésen már 0-2 volt az eredmény a vendég csapat javára, de játékosaink nagy akarással hét perc alatt megfordították a meccset. A 66. percben történt kiállítás követően – emberhátrányban – ezt az eredményt meg is őrizték, így megszerezték az első győzelmet.


Honlapunkon megkérdeztük  Klink Zoltán vezetőedzőnket és Debreceni Dávid csapatkapitányt, hogy mit vár a megyei rangadótól.


A hétvégén egy szervezett csapat ellen fogunk játszani, mindent meg fogunk azért tenni, hogy sikeresen vegyük ezt az akadályt. Az elsődleges célunk, hogy kapott gól nélkül hozzunk le egy mérkőzést. Erre most lesz lehetőségünk, szeretnénk élni vele!

Nehéz mérkőzésre számítok a megyei rangadón! Ellenfelünk is hatalmas fordítást hajtott végre a hétvégén. Hátul ki kell javítanunk a hibákat és ugyanabban a küzdőszellemben kell pályára lépnünk, mint az elmúlt fordulóban!

A mérkőzés játékvezetője: Kovács Imre

Asszisztensek: Gordos Árpád Mihály, Skover Péter


NB III. Keleti csoport – Aktuális tabella


A forduló mérkőzései


Vélemény, hozzászólás?