NB III. – Lokál Eger: Lokálpatrióta csapattá érett az Eger SE


Lokálpatrióta csapattá érett az Eger SE

Három egri irányításával harmadik győzelmét szerezte az Eger SE nagy múltú és óriási – sokak szerint szinte nyomasztó – sikereket elért focicsapata. Az 1907 óta működő klub egykor az NB I-ben is vitézkedett, de a kétezres években a megszűnés lehetősége ugyancsak szomorú realitás volt. Most úgy tűnik, három egri szakember irányításával felszálló ágba került a csapat.

Debreceni Dávid csapatkapitány, Sütő Szilárd vezetőedző és Harmati Péter csapatvezető – nagyon régóta nem volt az Eger SE-nél példa arra, hogy három egri születésű, népszerű, lokálpatrióta érzelmű, a történelmi városhoz ezer szállal kötődő szakember irányítsa a megyeszékhely focicsapatát. A nemrégiben Sütő Szilárd hazatérésével összeállt trió most ünnepli a csapat harmadik győzelmét, amire persze jogosan azt is lehetne mondani, hogy „éppen ideje volt”. Harmati Péter, aki egykori focistaként, szállodai, idegenforgalmi szakemberként és nem mellesleg a csapat megmentőjeként népszerű személyisége a városnak, alapvetően egyet is ért ezzel. Ahogy a Lokál Extrának fogalmazott: konszenzusos elvárás és remény mindenki részéről, hogy előbb-utóbb egy szerethető, alapvetően egriekre építő csapattal tudjanak felkerülni az NB II-be, és ott akár meglepetést is okozzanak.

Egri sikerek

Harmati Péter szerint manapság komoly eredménynek számít, hogy egy vidéki városban a csapat kapitánya és vezetőedzője is a város szülötte, holott a foci közösségépítő szerepének pont az lenne a lényege, hogy a meccseken a sajátjainkért szurkolhassunk.

A mindig vicces és önkritikus, sőt nemritkán önironikus csapatvezető szerint a másik nagy eredmény, hogy most már a szurkolók nem a csapatot, csak őt szidják.

– Ez óriási dolog, hiszen azt jelzi, hogy amit Sütő Szilárd elképzelései szerint a Debreczeni Dávid irányításával játszó csapat a pályán tesz, azt már értékelik a szurkolók, és most már a pályán kívüli munkában is ehhez kell felzárkóznom – mondta Harmati, hozzátéve: sajnos Eger az elmúlt évtizedben, talán a csapat önhibáján kívül, teljes mértékben kimaradt annak a helyes kormányzati törekvésnek az áldásaiból, amely a focit mint Magyarország legkedveltebb látványsportját infrastruktúra és anyagi lehetőségek vonatkozásában is helyzetbe hozta.

Fordulat jöhet

Harmati szerint most fordulat jöhet, hiszen a kormányzat szándéka továbbra is töretlen a foci támogatása iránt, a térség országgyűlési képviselője mindig is egyetértett az egri labdarúgás fejlesztésével, és reményei szerint a jövőben Eger városa is partner lesz egy nemcsak lokálpatrióta, de tartósan sikeres egri foci felépítésében.

Magyar Balázs

Debreczeni Dávid. A védő visszatérése nagy reményt ad az SE-nek (Fotó: Magyar Balázs)

A vezetőedző és a csapatvezető az NB II.-ig nem szeretne megállni (Fotó: Nemes Róbert)


 

Vélemény, hozzászólás?