NB III. – Újra hazai pályán, ezúttal a DVSC II. az ellenfél


Az előző hétvégi nyitófordulót követően újra hazai pályán játszunk, a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban. A DVSC II. elleni mérkőzésünk vasárnap, 17.30 órakor kezdődik.


A DVSC II. csapata az előző versenykiírásban az NB III. Keleti csoportjában a 13. helyen végzett. A debreceniek az első fordulóban a tartalékcsapatok összecsapásán, 0-0-s döntetlent játszottak Miskolcon a DVTK II. ellen. A csapat gerincét itt is főként a fiatalok alkotják, akik a Debreceni LA-ból kerültek ki.

Csapatunk remek rajtot vett, melynek köszönhetően a tabella élén várja a DVSC második csapatát. A nyitófordulóban a Mezőkövesd Zsóry FC II. csapata ellen, magabiztos győzelmet arattunk 6-0 arányban. A mérkőzésen cél a játékosok és Sütő Szilárd vezetőedző előtt, hogy folytassuk az első fordulóban elkezdetteket és magabiztosan szerezzük meg a három pontot.

Az előző szezonban csak az őszi szezonban találkozott a két csapat, mivel a koronavírus járvány miatt a tavaszi mérkőzés már elmaradt. Ezen a mérkőzésen a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban a DVSC II. 3-1 arányban nyert.


Sütő Szilárd vezetőedzőt és csapatunk kapusát Nacsa Pétert kérdeztük honlapunkon, hogy mit vár a DVSC II. elleni mérkőzéstől honlapunkon:

– A DVSC évek óta próbál egy adott filozófia mentén dolgozni, ezért a tartalék csapatokhoz képest több információval rendelkezünk róluk.  A játékosokkal elemeztük a DVTK II. elleni mérkőzésüket. Egy szervezett, technikailag képzett csapatra számítunk, akik nagyon jól mennek át támadásba. Fegyelmezett és türelmes játékra lesz szükségünk, hogy sikeresek lehessünk. Múlt héten sok szurkoló volt kíváncsi a csapatra, remélem ez egy pozitív folyamat kezdete volt, és a hétvégén is sok egri választja programjának a mérkőzésünket.

 

– A jó rajt után ismét hazai pályán játszhatunk, szintén egy ügyes, fiatalokra építő második csapat ellen. Minden mérkőzésnek van egyfajta lélektana, biztos vagyok benne hogy 100% -osan oda kell tegyük magunkat ezúttal is. Tisztességgel felkészülünk a Debrecenre, ugyanakkor egyértelmű célunk a 3 pont itthon tartása.

A mérkőzés játékvezetője: Újhelyi Tamás

Asszisztensek: Skover Péter, Balla Levente


A forduló mérkőzései

Aktuális tabella




Vélemény, hozzászólás?