U11 – Dupla megmérettetés Almásfüzitőn


U11-es csapatunk dupla megmérettetésen vett rész Almásfüzitőn. Szombati és vasárnapi mérkőzésekről Hegedűs Zsolt vezetőedző számol be honlapunkon:


Hegedűs Zsolt

vezetőedző

– Az Eger SE U11-es együttese egy nagyon kemény hétvégén van túl, ahol a fiúk két tornán is részt vettek. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mert egy olyan hétvégét produkáltak, ami azt mutatja számomra ezek a srácok élnek hallnak a labdarúgásért. Almásfüzitőn mindig színvonalas tornán vehetünk részt ezért úgy döntöttünk, hogy idén két korosztályba is benevezünk. Szombaton az U12-esek között, nagyobb gyerekek ellen játszhatunk ami remek erőfelmérő volt számunkra. Többek között az Újpest csapatát is két vállra fektettük illetve a későbbi bajnok Dunaújváros ellen is talán a torna mérkőzését játszottuk és kaptunk ki egy szoros mérkőzésen egy góllal. Másnap saját korosztályunkban veretlenül meneteltünk a döntőig. Ahol talán megijedtünk a Fraditól, valamint már a 14 meccsünket játszva fáradtak is voltunk és ellenfelünk nyert. Hozzá teszem teljesen megérdemelten. Fantasztikus csapata van a Ferencvárosnak. Gratulálok Lengyel Béla kollégámnak tényleg egy élmény ellenük játszani. Rengeteg minden visszakaptam, amit edzéseken gyakorlunk a fiúkkal de talán ami a legfontosabb volt, hogy sose adták fel. Szívvel, lélekkel fociztunk. Köszönöm a szülők segítséget is.

 



 

Vélemény, hozzászólás?