NB III. – Sajóbábonyi VSE – Eger SE 0-1 (0-1)

 


Sajóbábonyi VSE – Eger SE 0-1 (0-1)

NB III. Keleti csoport – 6. forduló

Eger, 2020.08.26.


35. perc: Bal oldali szögletrúgás után Vaskó Tamás a védőjét megelőzve fejel a hálóba – 0-1


– Nehéz mérkőzésen sikerült három pontot szereznünk, ami a többi eredmény ismeretében borzasztó értékes. A mai játékunk az első félidőben helyenként elfogadható volt , azonban a második félidőben főleg a kiállítás után a mindent egy lapra feltevő Sajóbábony nehéz pillanatokat okozott nekünk. Hiába volt több lehetőségünk kontra támadásból ennél sokkal többre vagyunk képesek. A győzelemnek örülünk, de úgy ahogy eddig is reálisan fogjuk értékelni a találkozót. Vasárnap a Putnok elleni hazai bajnokival zárjuk a három mérkőzéses hetünket.

 

– A mai mérkőzésnek két pozitívuma volt. A győzelem, az, hogy nem kaptunk gólt, és hogy ismét gól nélkül zártuk a mérkőzést. Gratulálok a srácoknak!

 

Vígh Ferenc vezetőedző
– A szerencsésebb és rutinosabb csapat nyert. Az eredmény miatt természetesen csalódott vagyok. Viszont eltüntettük a létszám hátrányt egy félidőn keresztül. Hiányzott a hit és a gól a mai napon, ami miatt nem tudtunk pontot sem szerezni.

Jók: Turcsik Varga


Mérkőzés jegyzőkönyv (Sajóbábonyi VSE – Eger SE)



Mérkőzés fotók (Sajóbábonyi VSE – Eger SE)


Aktuális tabella


A forduló eredményei



 

Vélemény, hozzászólás?