NB III. – Újabb győzelem, ezúttal a DVSC II. ellen


DVSC II. – Eger SE 0-2 (0-1)

NB III. Keleti csoport – 21. forduló

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2020.12.06.


Utolsó idegenbeli mérkőzésünkön a DVSC II. vendégei voltunk. Remek pályán, a Nagyerdei Stadionban játszottuk a találkozót. Az egész mérkőzés folyamán sikerült az akaratunkat rákényszeríteni az ellenfelünkre, aminek meg is lett az eredménye és Gresó Mátyás 2 góljával megszereztük a három pontot. Újabb győzelmünknek köszönhetően nagy tétje lesz a jövő csütörtöki, Füzesgyarmati SK elleni rangadónak, mivel amennyiben győztesen hagyjuk el a pályát, akkor a dobogó legalsó fokáról várhatjuk a tavaszi folytatást.


5. perc: Deli Márió labdaszerzése után Antal Zsolthoz került a labda, aki remekül vette észre indításával jobb oldalon felfutó Gresó Mátyást, aki 12 méterről nem hibázott – 0-1

61. perc: Bal oldali támadást követően Hegedűs Dávid adta be a labdát az alapvonaltól, ami az egyik védő fejéről Gresó Mátyás elé kerül, aki 11 méterről, kapásból lőtt a kapuba, ezzel megszerezve második gólját – 0-2


– Végig jó felfogásban játszottunk, az első félidőben akár nagyobb előnyt is szerezhettünk volna. A második játékrészben a Debrecen szerkezetet váltott, amivel stabilabbá vált, ennek ellenére végig kontrolláltuk a mérkőzést és megérdemelten szereztük meg a számunkra nagyon fontos három pontot.

 

– Az első félidőben a korábbi találkozókhoz képest más szerkezetben, háromvédős felállásban próbáltunk játszani, de ez nem hozta meg a várt eredményt. A második játékrészben váltottunk, kicsivel jobban néztünk ki, de előrejátékban nem voltunk elég hatékonyak, kevés volt az üres területbe való mozgás. Ezen a találkozón egy fizikálisan erősebb, jó Eger ellen nem sikerült pontot szereznünk. Még van egy elmaradt mérkőzésünk, csütörtökön Gyöngyösön zárjuk az őszt, szeretnénk győzelemmel búcsúztatni az óévet.

Forrás: www.debsport.com


Mérkőzés jegyzőkönyv (DVSC II.-Eger SE)



Mérkőzés fotók (DVSC II. – Eger SE)


Aktuális tabella


A forduló eredményei



 

Vélemény, hozzászólás?