NB III. – Az utolsó idegenbeli mérkőzésünkön a Nagyerdei Stadionba látogatunk


Az év utolsó idegenbeli bajnoki mérkőzésén a DVSC II. vendégei leszünk. A találkozó vasárnap 13.00 órakor kerül megrendezésre zárt kapuk mögött a debreceni Nagyerdei Stadionban.

A szurkolók persze most sem maradnak mérkőzés nélkül, mivel az EgriFociTV élőben fogja közvetíteni a mérkőzést az interneten.


A DVSC II. fiatalokból álló csapata, a középmezőnyben, a 10. helyen várja a mérkőzést. Eddig 7 alkalommal győztek, 4 döntetlen és 8 vereség mellett. Az utóbbi 5 fordulóban 10 pontot szereztek. Az előző hétvégén a DVTK II. csapata ellen sikerült győztesen elhagyniuk a pályát a debreceni mérkőzésen. A együttes jól képzett fiatalokból áll, akik tetszetős futballt játszanak.

Csapatunknak továbbra is az élmezőnyhöz tartozik, jelenleg az 5. pozícióban. Az eddigi mérkőzéseken 10 alkalommal sikerült győztesen elhagyni a pályát, 5 döntetlen és 4 vereség mellett. Továbbra is a második legkevesebb (16 gól) gólt kapta a csapatunk a keleti csoportban. Az utóbbi 5 fordulóban – ellenfelünkhöz hasonlóan – 10 pontot sikerült begyűjteni. Az előző fordulóban nagyot küzdött a csapat, így vendégként sikerült megfordítania a hajrában a Mezőkövesd Zsóry FC II. elleni mérkőzést. A debreceni mérkőzés tétje a jó forma megtartása, amivel továbbra is előkelő helyen maradhatunk a tabellán.

 Az szezonban már találkozott a két csapat, az őszi 2. fordulóban magabiztosan győztünk 4-0-ra az Szentmarjay Tibor Városi Stadionban lejátszott mérkőzésen.


A mérkőzésről Sütő Szilárd vezetőedzőt és csapatunk játékosát Katona Attilát kérdeztük honlapunkon.

– Ismét egy tartalék csapat elleni mérkőzés következik vasárnap. A DVSC II. játssza a legszebb focit a csoportunkban lévő tartalék csapatok közül. Próbálnak, támadó focit játszani amihez megvan bennük a megfelelő sebesség is. Az eredmény ellenére az első találkozónkon is jó benyomást keltettek. Mivel tartalék csapatról beszélünk a pontos keretük csak meccs napján lesz látható. Jó mérkőzésre számítok, ahol célunk nem lehet más, mint megszerezni a három pontot.

 

– A Debrecen, a második csapatok közül, azt gondolom kiemelkedik, mert sok tehetséges fiatal játszik a csapatban. Nem bunkerfocit, hanem felépített támadófutballt játszanak. Biztosan megnehezítik a dolgunkat majd. Szeretnék folytatni az utóbbi hetek jó formáját, így Debrecenbe is győzni megyünk.

A mérkőzés játékvezetője: Kátai Gábor

Asszisztensek: Sztányi Tibor, Varga I. Zoltán


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella



ÉLŐ KÖZVETÍTÉS



 

Vélemény, hozzászólás?