Beszélgetés Harmati Péter operatív igazgatóval

Fotó: Lénárt Márton


A 2020-as év komoly kihívás volt mindenki életében, ami minden területen nagy változásokat hozott. Az év szinte minden napja a koronavírus járvány körül forgott. Erről a kihívásokkal teli évről és a jövőről kérdeztük Harmati Péter operatív igazgatót honlapunkon:


Az Eger SE-t is komolyan érintette koronavírus járvány, hogyan sikerült ebben a helyzetben megfelelni a kihívásoknak az utánpótlás és a felnőtt csapatok terén?

– Sajnos a járvány jobban visszavetett minket, mint gondoltam. Az edzőket, a gyerekeket és felnőtt játékosokat is nagyon megviselte.

A csapatok már birtokba vették a megújult Felsővárosi Sporttelepet, miként látja az infrastruktúra bővülés adta lehetőségeket a jövőre nézve?

– Teljesen más ilyen közegben dolgozni. Azt látom, hogy mindenki örül az új  körülményeknek, s nem kell szégyenkeznünk az ide érkezők előtt. Szeretnénk további fejlesztéseket is eszközölni, de ehhez segítségre van szükségünk.

Az idei záró forduló után az NB III-as csapatunk az előkelő a 3. helyen várja a tavaszt a csapat, elégedett a helyezéssel?

– A harmadik hely a vártnak megfelelő, de néha a játék és a pontok tekintetében maradt hiányérzetem. A szakmai munka és a hozzáállás viszont megfelelő volt.

A jelenlegi eredmények tükrében mi a cél a bajnokság végére?

Ez még sok mindentől függ. A járvány sajnos itt is beleszólt, beleszólhat. Azoknak kellene most előtérbe kerülni, akiket nem érintett jelentős mértékben és így lehetőségük lenne részt venni az egri labdarúgás életében. Ennek kérdése egy héten belül eldőlhet. Azt gondolom a feljutás kérdésében eldőlni látszik, hogy nem lesz beleszólásunk, de jó lenne a helyezést megtartani.

 

Köszönjük a válaszokat, sok sikert kívánunk a tervek megvalósításához!



 

Vélemény, hozzászólás?