NB III. – Ellentétes félidők mérkőzésén nyertünk a Kisvárda ellen

 


Eger SE – Kisvárda Master Good II. 1-0 (1-0)

NB III. Keleti csoport – 27. forduló

Eger, 2021.04.04.


Ellentétes félidőket láthattak volna a nézők, ha nem lett volna zárt kapus a mérkőzés. Az első félidőben többet birtokoltuk a labdát melyből sikerült helyzeteket kialakítani, aminek Boros Gábor büntetője révén lett meg az eredménye. A második játékrészben a Kisvárdának volt több helyzete, de sikerült megőrizni az első félidőben szerzett előnyt, amihez szükség volt néhány kapusbravúrra is. Győzelmünknek köszönhetően sikerült megőrizni a pozíciónkat a tabellán.


36. perc: A tizenhatoson belül szabálytalanül szerelt az kisvárdai játékos, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt a javunkra. A labda mögé Boros Gábor állt, aki magabiztosan értékesítette a büntetőt, mellyel megszerezte a bajnokságban a 15. gólját. – 1-0


– Jó mérkőzést játszottunk, egy jó csapat ellen. Az első félidő egyértelműen a miénk volt, sokat birtokoltuk a labdát,  türelmesen és taktikusan játszottunk. Fontos volt, hogy meg tudtuk szerezni a vezetést. A második félidőben többet kellett foglalkoznunk a védekezéssel, de mindenki nagyot harcolt. Ma nagyon nagy szükségünk volt egy jó kapusteljesitmenyre is.

 

Kocsi János vezetőedző
– Teljesítményünkről mindent elmond, hogy ellenfelünk a tizenegyes kivételével kapura lövés és gólhelyzet nélkül tudta le a mérkőzést. Mi fokozatosan kerekedtünk föléjük, és az első félidő közepétől akkora fölényt alakítottunk ki, ami rengeteg lehetőségben mutatkozott meg. Volt számtalan helyzetünk, meg nem kapott büntetőnk, kapufánk… A vereség ellenére jól játszottunk, mindenki maximálisan megtett mindent. Rúgott gól nélkül azonban mérkőzést nem lehet nyerni, főleg, ha még ajándékozunk az ellenfélnek egyet, akkor a döntetlen sem lesz elérhető.

Forrás: www.kisvardafc.hu


Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-Kisvárda Master Good II.)


 



Mérkőzés fotók (Eger SE-Kisvárda Master Good II.)


Aktuális tabella


Forduló eredményei



 

Vélemény, hozzászólás?