NB III. – Kétszer is vezettünk, de csak egy pontot sikerült szerezni a végén

 


Tállya KSE – Eger SE 2-2 (1-1)

NB III. Keleti csoport – 28. forduló

Eger, 2021.04.11.


Gyorsan vezetéshez jutottunk a mérkőzés elején, amit az ellenfél még az első félidőben kiegyenlítet, majd ugyanez a forgatókönyv folytatódott a második félidőben is, így sajnos csak egy pontot sikerült begyűjteni. NB III-as szinten jó mérkőzést játszott a két csapat, a látottak alapján igazságos pontoztozkodás született a találkozón.


4. perc: Pál Szabolcs beadására remekül érkezett Farkas Krisztián és futtából fejelt védhetetlenül a hálóba – 1-0

32. perc: Tetszetős támadást vezetett a tállyai csapat, amiből Motkó Benjámin került a védőink mögé sés megszerezte az egyenlítő gólt – 1-1

68. perc: Bal oldali beadást követően két pontos passz után Boros Gábor elé került a labda, aki félfordulatból lőtt a hálóba – 2-1

77. perc: Egy eladott labdából vezetett támadást a hazai csapat, melyből Serecin Filip egyenlített ki és ezzel beállította a végeredményt is – 2-2


– Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, ez be is igazolódott. Hamar sikerült vezetést szereznünk, utána meg volt 2-3 újabb lehetőség is, amivel lezárhattuk volna a mérkőzest. Azt is el kell ismerni, hogy az ellenfél is nagyon megnehezitette a dolgunkat, sokkal jobb csapat annál, amit a táblázat mutat, az ellentámadásaikban megvolt a veszély. Végül 1 pont jutott nekünk, elégedetlenek nem vagyunk, csak bosszúsak, hogy nem sikerült nyerni!

 

Lasztóczi Péter

vezetőedző

– Gratulálok a csapatnak, mert kétszer tudtunk vesztett helyzetből felállni egy olyan Eger ellen, amelyik sokkal szervezettebb és jobb futballt játszik mint ősszel. Éppen ezért ennek az egy pontnak óriási értéke van, úgy, hogy játékban végig egyenrangú ellenfelek tudtunk lenni.

Forrás: www.tallyakse.hu


Mérkőzés jegyzőkönyv (Tállya KSE-Eger SE)


 


Mérkőzés fotók (Tállya KSE-Eger SE)


Aktuális tabella


Forduló eredményei



 

Vélemény, hozzászólás?