NB III. – Döntetlen a Tiszakécskei LC ellen a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban

 


Eger SE – Tiszakécskei LC 1-1 (1-1)

NB III. Keleti csoport – 31. forduló

Eger, 2021.04.25.


Közdelmes mérkőzést játszottunk a Keleti csoport listavezetője ellen. A csapat jól védekezett és az adódó lehetőségeből egyet sikerült még az első félidő végén gólra váltania, amivel ledolgoztuk a hátrányunkat és a döntetlent megőriztük a mérkőzés végéig.


29. perc: Jobb oldali szögletrúgás után a középre fejelt labdára Kalmár Ferenc érkezett és közelről fejelt a hálóba, ezzel megszerezve a vezetést a Tiszakécskének – 0-1

44. perc: Szögletrúgás után a kapusról kipattanó labda Katona Attila elé került, aki 5 méterről lőtt a kapuba, melyel még az első félidőben sikerült ledolgozni a hátrányunkat – 1-1


– Küzdelmes meccs volt, mindkét csapat nyerni akart. Egy figyelmetlenség után kaptunk gólt, majd még az első félidőben sikerült egyenlíteni. Mindkét oldalon voltak lehetőségek, egy pontra minimum raszolgaltunk.  Nagyon fegyelmezetten játszott a csapat!

 

NAGY SÁNDOR vezetőedző
– Nyertünk egy pontot vagy vesztettünk kettőt?A meccs összképe alapján vesztettünk két pontot. Azonban egy rivális otthonában nem kaptunk ki. A mérkőzés után megdicsértem a fiúkat, mert mindent megtettek. Domináltunk, azonban nagy ellenszélben játszottunk. Az első játékrész végén véleményem szerint egy szabálytalan góllal egyenlítettek a hazaiak, még a második félidőben három büntetőgyanús szituációból egyet sem kaptunk meg. A mentális erőnket jól mutatja, hogy az ellenszél ellenére nem kaptunk ki.

Forrás: www.tiszakecskefoci.hu


Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-Tiszakécskei LC)


 


Mérkőzés fotók (Eger SE-Tiszakécskei LC)


Aktuális tabella


Forduló eredményei



 

Vélemény, hozzászólás?