NB III. – Hétvégén a Békéscsaba 1912 Előre II. csapatát fogadjuk

 


Vasárnap újra a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban játszik csapatunk. Ellenfelünk ezúttal a Békéscsaba 1912 Előre II. lesz a 13.00 órakor kezdődő találkozón.


A Békéscsaba 1912 Előre II. az előző, Békés megyei I. o. bajnokaként szerzett jogot a magasabb osztályban való szereplésre. A szezonban a nevükhöz fűződött a legtöbb rúgott (112) és legkevesebb kapott (21) gól. Az NB III-ban sem kell szégyenkezniük, mivel a 7. pozíciót foglalják el a tabellán. Eddig 8 alkalommal győztek, 2 döntetlen és 5 vereség mellett. A legutóbbi fordulóban hazai pályán szenvedtek vereséget a Kisvárda Master Good II. csapatától.

Csapatunknak az elő fordulóban nem sikerült kilábalni a rossz szériából. Labanc Róbert vezetőedzőnek több meghatározó játékosát is mellőznie kellett a kazincbarcikai találkozón, ahol még az első félidőben 1-1-re állt a mérkőzés, amit a végén  a maga javára fordított a hazai csapat. Sérültjeink közül még most is többen hiányozni fognak a mérkőzésen, így újra lesz lehetősége a fiataloknak a bozonyításra.

Az előző szezonban az osztálykülönbség miatt nem találkozott a csapat.


A mérkőzésről csapatunk játékosát Hadnagy Bence Józsefet kérdeztük honlapunkon:

 

– A bajnokságból 5 mérkőzésünk maradt, melynek mindegyikén ki-ki mérkőzést fogunk játszani. Ennek tudatában a hétvégén a Békéscsaba II. (tartalék) csapatát fogadjuk, ahol nem lehet más a célunk, mint a 3 pont megszerzése. Vasárnap megmutattuk, hogy fegyelmezett védekezéssel és sok futással babér teremhet a számunkra, s ha ezt a mentalitást és futómennyiséget át tudjuk vinni a következő mérkőzésünkre, akkor győzelemmel jöhetünk le a pályáról! Hajrá Eger!

A mérkőzés játékvezetője: Újhelyi Támás

Asszisztensek: Balla Levente, Elek Balázs


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella


Azok a szurkolók sem maradnak le semmiről, akik nem tudnak kilátogatni a mérkőzésre, mert a tervek szerint lesz élő közvetítés, melyről a Facebook oldalunkon tájékoztatjuk az érdeklődőket!



SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK!

A sportrendezvényekre a hatályos kormányrendelet értemében 18 év feletti szurkolók csak védettségi- és
személyi igazolvány együttes felmutatásával léphetnek be.

18 év alattiak csak olyan felnőtt kíséretében látogathatják a mérkőzést, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal.



 

Vélemény, hozzászólás?