NB III. – Gólnélküli döntetlen a Putnokon

 


Putnok FC – Eger SE 0-0 (0-0)

NB III. Keleti csoport – 26. forduló

Putnok, 2022.03.20.


Gólnélküli döntetlent játszott csapatunk a Putnok FC otthonában. A mérkőzés folymán mindkét kapu előtt kevés igazi gólhelyzet alakult ki, amiből egyik csapatnak sem sikerült betalálni az ellenfél hálójába. Így a forduló végén mindkét csapat megőrizte a pozícióját a tabellán.


*


– Az első félidőben nem voltunk elég agresszívak az előjátszó játékosok általi védekezésben, ezért azzal ellenfelünk többször fel tudta ívelni a labdát, ezáltal nagy nyomás helyeződött a védelmünkre, akik jól állták a sarat. A szünetben ezekre felhívtuk a figyelmet, a második félidőben ket cserével jobban is működött ez az agresszivitás, tudtunk is labdát szerezni. Talán a labdáinknak a folytatása jobb volt, mint az első félidőben, de sajnos nagy helyzetet még ezután sem tudtunk kialakítani. Nyilván ehhez kellett az is, hogy amikor veszélyesen a kapura törtünk volna, az ellenfelünk szabálytalankodott ellenünk, amelynek ékes példánya Dobler Szabolcs által kiharcolt kiállítás is. Ami örömteli, hogy nem kaptunk gólt ezen a mérkőzésen és volt a csapatban 2000-es, 2001-es, 2002-es születésű és 2003-as születésű játékos is, illetve egy 2004-es. Ezek a fiatal játékosok az idősebbekkel kiegészülve bizonyították azt, hogy nálunk előrébb lévő csapat ellen is föl tudjuk venni a versenyt még úgyis, hogy csereként, vagy akár a kezdőben ilyen fiatal játékosok játszanak, de ez egy tanulási folyamat nekik, úgyhogy bízom benne, hogy tudunk majd előre lépni bizonyos szituációkban, gondolok itt a labda megjátszására, vagy pedig a labdavesztésekre, hogy még felelőségteljesebben játsszunk.

 

SZALA ÁKOS

vezetőedző

– Az első félidőben taktikailag mindent véghez tudtunk vinni amit elterveztünk, nem kaptunk újat az Eger csapatától, csak amit vártunk. El kellett volna döntsük a mérkőzést ebben a szakaszban, de az utolsó passzainkba hibák csúsztak. A második félidőben elfogytunk, eltiltottjaink és sérültjeink miatt nem tudtunk érdemben belenyúlni a mérkőzésbe , de a játékban így is a mi akartunk érvényesült. Jövőhétre van újabb három eltiltottunk, de megpróbáljuk kihozni a maximumot a soron következő három mérkőzésünkből is, ahol a bajnokság top csapatai várnak ránk.

Forrás: putnokfc.hu


Mérkőzés jegyzőkönyv (Putnok FC-Eger SE)



Mérkőzés fotók (Putnok FC-Eger SE)


Forduló eredményei


Aktuális tabella


Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!



 

Vélemény, hozzászólás?