Válogatottság a lányok szemével

Az elmúlt napokban beszámoltunk arról, milyen sikereket értünk el a lányoknál a korosztályos válogatottságban. http://egerse.com/2023/06/04/2022-2023-leany-valogatottjaink/

Megkérdeztük a lányokat is, hogy hogyan élték meg ezt a lehetőséget.

Berencsi Bernadett játékos: Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy magamra húzhattam többször is a válogatott mezt, valamint megkaptam a bizalmat, hogy képviselhettem Hazánkat az Európa-bajnoki selejtezőkön. Fő célunkat elértük, miszerint az A-ligai tagságunkat megőriztük, ami fontos volt a jövő évi selejtezők szempontjában. Örömmel tölt el, hogy Portugália ellen 30 percet kaptam és, hogy Németország ellen kezdőként léphettem pályára. Sokat tanulhattam és úgy vélem sokat is segített a fejlődésem szempontjából. Mindeközben egy nagyon jó csapat tagja is lehettem. Hálás vagyok a szövetségnek, az edzőknek, a klubnak és a csapatomnak is a támogatásért. A következő szezonban is mindent megfogok tenni, hogy a válogatottat erősítsem.

Polányi Petra játékos: Nagyon hasznosnak éreztem azt a három napot, amelyet ott töltöttem Lipóton. Sok élményt és barátot szereztem. Tehetségesek és kedvesek voltak a lányok, mindig próbáltunk segíteni a másiknak. A technikai edzések számomra nehezek voltak, mert nekem jobban fekszik az erőnléti edzés. Ennek ellenére az edzők próbáltak segíteni és támogatni. Úgy érzem sokat tanulhattam az edzésekből és a meccsen elkövetett hibáimból.

Jakab Zsófia játékos: Jó érzés egri lányként Magyar címeres mezben pályára lépni. Büszkén képviselem a városom. Élveztem a mérkőzéseket, az edzéseket, minden pályára lépés előtt a család mellett az edzőmmel is beszéltem, erőt ad az összetartó támogatás. A válogatottban töltött idő során sok élményt és tapasztalatot kaptam.

Pócs Réka játékos: Jól éreztem magam, úgy érzem, hogy sokat fejlődtem, új embereket tudtam megismerni. Összességében nagyon pozitívan állok ehhez az egészhez. Örülök, hogy játszhattam ebben a szezonban.

Érsek Eszter játékos: Nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy bejutottam a Keleti válogatottba. Fantasztikusan éreztem magam a telki edzőközpontban. Nagyon jó három mérkőzést játszottunk és megtapasztalhattam a korosztályomban játszó lányok ügyességét, így össze tudom hasonlítani magam velük. Persze 3 meccs alapján ez nem biztos, hogy pontos, de legalább összemérhettem a tudásom.

Csengeri Lili játékos: Amikor megláttam, hogy bejutottam az U14-es Keleti Régió válogatott csapatába kimondatlanul boldog voltam. Egész héten vártam, hogy végre indulhassak Telkibe és magamra ölthessem a válogatott mezt. Június 1-jén délelőtt érkeztünk meg a helyszínre, ahol egy gyönyörű szállodában rajtunk kívül még három régió leány sportolói voltak jelen. Első napon a Déli Régió ellen játszottunk egy izgalmas mérkőzést, melyet győzelemmel, így hatalmas örömmel zártunk. A meccs 2×30 perces volt, én a második félidőben kaptam játéklehetőséget. Igazán fantasztikus érzés volt a címeres mezben lenni!

A második napon két erős ellenféllel küzdöttünk, a Puskás Akadémia, a Ferencvárosi Torna Club, az Illés Akadémia és az MTK Budapest válogatott lányai ellen játszottunk. Először a Nyugati Régióval szálltunk harcba, ahol sajnos alulmaradtunk, 3-0-s végeredménnyel. Az utolsó találkozón a Közép Régióval fociztunk. Nagyon sokáig 1-1 volt az állás, de nem sokkal a vége előtt sajnos kaptunk egy mindent eldöntő találatot, így 2-1-re vesztettünk. A kudarc ellenére igazán élveztem a játékot, nagyon jó érzés volt, hogy több igen erős, mondhatni extra játékossal küzdhettem.

Hatalmas élmény volt számomra ez a szűk két nap, megtapasztaltam, hogy még rengeteget kell tanulnom, dolgoznom, fejlődnöm. Életem egyik legszebb élményét éltem át Telkiben, sok leírhatatlan pillanattal a szívemben tértem vissza Egerbe!

Hajrá női foci, sok sikert kívánok minden lánynak!

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?