U13: ,,Tavasszal sorra jöttek a jobbnál jobb teljesítmények a mérkőzéseken.”

Az Eger SE U13-as csapata az MLSZ Országos Bajnokságban szerepelt a szezon alatt. Hullámzóra sikerült az ősz, majd visszatért a gárda a jó irányba. Tavasszal pedig rengeteg sérülés és betegség keresztül húzta a számításaikat. A bajnokságot győzelemmel fejezték be a Sajóvölgye Focisuli ellen. https://adatbank.mlsz.hu/club/59/0/25981/28/252210.html

Az MLSZ-es bajnokság véget ért, de még tornán is részt vesz a csapat.  Fűkő Tibor vezetőedzőt kérdeztük a szezonról.

Milyen volt az ősz?

Az őszi szezonról egy mondás jut eszembe aminek a vége az, hogy vagy jót vagy semmit. Így inkább az őszről nem is írnék semmit.

Hogy sikerült a tavasz?

Végre jó az irány, amit követünk és visszatértünk arra az útra, amin a gyereknek a helye van. Februárban a felkészülés derekán javában dörzsöltük a tenyerünket, hogy ez egy nagyon jó kis tavasz lesz. Amikor is rengeteg betegség és sérülések keresztül lőtték a számitásainkat.

Sajnos 2-3 kulcs emberünket hónapokra elvesztettük és akiben a fényt véltük felfedezni hetekre dőltek ki betegség miatt és nullázta le a szervezetüket, amire újra kezdhették az edzéseket.

Így hosszú távú tervezés helyett, sodródtunk a történésekkel. DE MINDEZEK ELLENÉRE nagyon jó tavaszon vagyunk túl. A mérkőzéseken sorra jöttek a jobbnál jobb teljesítmények még akkor is, ha már csak 11-en tudtunk elmenni.

Mi az amiben fejlődtek a fiúk? Mi az amiben még fejlődniük kell?

A labdabirtoklásunk és a védekezésünk rengeteget fejlődött, a támadás építéseink élményszámba mentek, bár volt, hogy egy egy kis hiba csúszott a befejezésekbe a kapu előtt, de az összképen ez is csak kicsit tudott rontani. A srácok az edzéseken gyakorolt elemeket mérkőzésen rendre jól használták, amit a videózásokon örömmel tudtunk nekik megmutatni.

A mérkőzéseink intenzitása úgy gondolom kiemelkedő volt. Az egyéni labdabirtoklásban és a csapat labdabirtoklásban nagyon sokat fejlődtünk. Az egyéni védekezésben is léptünk előre. Az egyéni támadó játékban hasznosabbnak kell lenni mindenkinek, ha jövőre hatékonyabbak akarunk lenni támadásban.

Melyik az a mérkőzés, amit kiemelnél és miért?

Nincs olyan meccs, amit ki tudnék most a tavaszi szezonból ragadni, mert kiegyensúlyozottnak mondhatom a teljesítményeinket. De pozitívumként jelezném, hogy azok ellen az ellenfelek ellen, akik 20 percenként sort tudtak cserélni, mi 1-2 cserével is fel tudtuk venni fizikálisan is a versenyt.

Bár a bajnoki szezon lezárult két nagyobb tornára elutaztok még. Gallini torna és egy nemzetközi umagi megmérettetés vár rátok. Mi lesz a cél?

Tudom most azt kellen mondanom, hogy jajj alig várom, meg, hogy milyen jó lesz, de abban bízom, hogy addig már több sérültünk és betegünk nem lesz és tudunk felszabadultan játszani erős ellenfelek ellen.

Egy biztos abból fogjuk kihozni a maximumot amink van, EBBEN JÓK VAGYUNK !!!

Hozzátenném, hogy több játékosunk is nagy lépés előtt áll. Nagyon szurkolunk, hogy mindenki jó helyre kerüljön és erősítsék tovább az Egri utánpótlás hírnevét.

Hajrá ESE! 

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


 

Vélemény, hozzászólás?