U9: 26 perc foci után minden megváltozott…

Május elején jött a hír, hogy az Eger SE U9-es csapata kijutott a Champions Trophy nagydöntőjére, St. Pöltenbe, Ausztriába. Akkor tíz győzelemmel és két döntetlennel, veretlenül végeztek az élen.

A következő hetekben nagy lelkesedéssel készültek a gyerekek erre a tornára is, amit június 9-e és 11-e között hirdettek meg. Csapatunk pénteken korán reggel indult el a hosszú útra, hogy több ezer ifjú labdarúgó között megmutathassák tudásukat és örömmel, mosollyal térjenek haza az arcukon.

Bárcsak az eső mosta volna el inkább…akkor talán könnyebb lenne megérteni azt a helyzetet, ami a hétvégén történt. Csapatunk nagy örömmel közölte velünk, hogy Dancs Dominik képviselheti a gárdát, valamint a magyar zászlóval is ő vonulhat fel a megnyitón. Ekkor azonban még senki nem sejtette…

Másnap két mérkőzést játszott le a csapat. Az Austria Wien ellen kikaptak, majd az Arsenal Tivat (montenegrói) gárdával szemben nyertek. Ezt követően senki nem számított a csavarra, ami végül az egész tornát eltörölte. Órákat vártak a gyerekek, a szülők, az edzők arra a válaszra, hogy mi is történik most a helyszínen. Előszőr a játékvezetők, majd a rendezők is eltűntek. Csalódottan és szomorúan távoztak a pályáról játékosaink és kísérőik. Másnap reggel, azaz vasárnap felcsillant a remény, hogy ha még nem is úgy ahogy szerették volna, de egy ,,villám” tornával megoldják a helyzetet a szervezők. Végül azonban ez sem történt meg…

Ezek a tények, de vajon milyen volt ez belül? Mit lehet ezek után mondani?

Végh Petra szülő összefoglalója: Péntek reggel 6 óra. Kipattanunk az ágyból, hiszen végre június 09., péntek, indulás St. Pöltenbe a Champions Trophy döntőjére, ahova az Eger SE U9-es csapata veretlenül kvalifikálta magát, megnyerve a gyulai selejtező tornát. Mindenki számára egy kicsit hihetetlen volt a srácok teljesítménye, akaratereje, ahogy ezt ők megcsinálták. Így hát, mint mindenben most is támogattuk őket, és indulás.

Mivel pénteken még nem volt meccs, így útba ejtették Bécset, jöhetett egy kis buli, Prater. Ezúton köszönjük a legkedvesebb U9-es rajongónak, hogy támogatta a fiúk “praterezését”.

Végre megérkeztünk St. Pöltenbe, kezdődik a megnyitó. Már itt is voltak kisebb szervezési problémák, de lelkesen, kissé fáradtan nem volt nagy jelentősége. Élvezték, élveztük.

Irány a szállás, pihenés, mindenkire ráfért, hogy másnap a legjobb teljesítményt tudjuk nyújtani. Mind a gyerekek, akik erőn felül teljesítenek egy-egy ilyen tornán, az edzők, akik mindent kihoznak a gyerekekből, és mi, szülők, akik az esték után erőn felül buzdítjuk, támogatjuk gyerekeinket. Mikor megérkeztünk kiderült, hogy 34 fő helyett, csak 29 fő számára van hely és mi szülők is csak négyágyas szobákban tudunk aludni. És a gyerekeknek nem tudnak enni adni. Már a kezdeti szervezések alatt is felvetődtek bennünk kérdések, kételyek, de bíztunk benne minden rendben lesz. Végül kb 1,5 óra szervezést követően, este 21:30 óra után kaptunk vacsorát és szobát, akiknek nem jutott, egy másik szállodában. Tehát mindent összevetve 23 órára ágyba kerültek végre a gyerekek is.

Szombat reggel… korán kelés, izgalom, kapkodás, “holakulacs”, holakapuskesztyű”, “hozzváltóruhàt”, “haladjmertmindenkitégedvár” és egyéb instrukciók, kérdések.

Megérkeztünk a pályához. Parkolni lehetetlenség, szervező, segítség semmi, keresd a pályát, csak meglesz valahogy. Meglett, az első meccs is elkezdődött, végre lett bíró, és labdát is adtunk, amivel játszani tudnak, kezdésnek nem rossz a fél óra csúszás. Második meccset másfél óra csúszással ugyan, de lejátszották a fiúk. Utána ebéd… nem hiszitek el, de itt is káosz és egy már ránézésre is szörnyű kaja… Mi szülők is sorba álltunk jegyekért, hogy utána sorba állhassunk a kajáért egy órát. Ekkor már 14 óra. 11 óra 15 perckor kellett volna kezdődnie a harmadik meccsnek. Mi vártunk, sétáltunk, fociztunk, feküdtünk itt-ott, de egy idő után már türelmetlenek voltunk, mert nem volt bíró, minden pályán más játszott, majd jött a hír, az edzők, szülők közt…. nem lesznek további meccsek, mert a szervezők, bírók leléptek, nem bírtak megbirkózni ezzel a feladattal. A Champions Trophy egy neves, évek óta a legnagyobb focitorna. Csak néztünk magunk elé, nem akartuk elhinni. Nem tudom ki sírt jobban, a gyerekek vagy mi szülők. Mérhetetlen csalódás.

Tudtak volna edzőmeccset játszani, de már senki nem akart. Elvették az összes kedvüket a focitól, ami számukra a mindent jelenti.

Ahogy sétáltunk ki a pályáról, láttad, hogy mindenki értetlenül áll, valaki veszekszik, valaki a sarokban sír, a legtöbben leszegett fejjel kullogtak. Vissza a szállásra. Kaptuk az infót, vasárnap reggel újra tervezés, új sorsolás, minden jó lesz ma. Hát nem lett… zárt kapuk fogadták a gyerekeket, a pályát nem nyitották ki, az előző nap szörnyűséget hagytak ott a szervezők. Mindenhol szemét…

Eltudjátok képzelni a vasárnapi reggelünket? Zokogó, dühös gyerekek, szülők. Ők készültek, mindent beleadtak. Zalan sírt, hogy “anya én mindent megtettem volna, most védtem volna a legjobban, mi lesz?” Hogy éreztük magunkat? Rosszul. Dühösen, hogy nem tudtuk a gyerekek álmát egy szervezőcég miatt megvalósítani. Elvesztettünk egy csomó pénzt, részvételi díjak, szállás, utazás, de a legfontosabb a gyerekek lelkesedését.

Órákon keresztül gondolkoztunk, hogy induljunk haza, vagy legyen valami program, végül közösen gyerekek, edzők, szülők elmentünk a Praterbe újra, kicsit kikapcsolni. Nem, nem tudtuk őket kárpótolni és nem is tudom, hogy ezt lehet-e egyáltalán valahogy, de azon leszünk. 26 percet fociztak… egy hétvégén, ahol szerettek volna 60 csapat közöl a legjobb 16 közé kerülni. Szerették volna bebizonyítani, hogy igenis helye van az Eger SE 2014-es csapatának Európa legjobb csapatai között.

Mérhetetlenül csalódottak vagyunk. De hétvégén bebizonyítjuk, igenis Egerben játszanak a legjobb, legnagyobb szívű, legszuperebb srácok. Hajrá U9!

Klubunk mérlegeli a körülményeket és megteszi a megfelelő lépéseket.