U9: Két tornán szerepelt a csapat hétvégén

Az elmúlt hétvégén két tornán volt érdekelt az Eger SE U9-es csapata. Szombaton a Dunamenti Liga következő fordulójára utazta, vasárnap pedig Kecskemét volt az út irány az Hírös ÉP Kupa. 

Daru Márk vezetőedző értékelése: Személy szerint nagyon örülök annak, hogy két tornán is részt vettünk, hiszen mindenki tudott elég játék percet játszani. Szombaton a Dunamenti Ligán szerepeltünk, ahol három mérkőzéssel folytattuk a 2. fordulót. A tornát sajnos saját magunknak tettük nehézzé, amiből egyetlen mérkőzésen sem tudtunk „felállni. Azonban, ha a mutatott játékot nézzük a mérkőzések felét a gyerekek úgy játszották, ahogyan azt illik és kell. Három nagyon jó ellenféllel játszottunk. Remélem, hogy a vereségek ellenére a gyerekek boldogan tértek haza, dolgozunk tovább.

Vasárnap a csapat másik fele utazott el Kecskemétre, ahova szombathoz hasonlóan nagyon korán indultunk. A tornán a gyerekektől sokkal többet kaptam vissza, mint amit vártam. 6 mérkőzést játszottunk, amiből csak 1 ellenfél tudott felénk kerekedni játékban. Azonban sajnos az elején mutatott tompaság és figyelmetlenség miatt csak az 5-6. helyért tudtunk játszani. A helyosztó mérkőzésen nem állt mellénk a szerencse, a 0:0-s mérkőzés után alul maradtunk a büntető párbajban. A tornán a gyerekek a mutatott játék alapján a dobogós helyezést érdemeltek volna. Hajrá Eger!

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?