Sűrű volt az elmúlt időszak az Eger SE U13-as csapata számára. Nyolc nap alatt három bajnoki mérkőzést játszottak. Egyet idegenben, kettőt pedig hazai pályán. Elsőként a Kisvárda vendégei voltak, majd egy előrehozott találkozón a DVTK érkezett a Felsővárosi Sporttelepere, majd az elmúlt szombaton a Mezőkövesd látogatott Egerbe. A mérkőzéseket Bánka Balázs vezetőedző értékelte. Az Eger SE találkozóinak eredménye ITT elérhetőek. 

Bánka Balázs vezetőedző értékelése: Október 14-én Kisvárdára látogattunk az akadémiai csapat ellen léptünk pályára, amit inkább jobb gyorsan el is felejteni! Kishitűen, akarat, tűz nélkül, minimális ellenállást tanúsítva átrobogott rajtunk a hazai csapat. Majd szerdán, október 21-én egy előre hozott bajnokin a DVTK csapatát fogadtuk, akik hasonló játékerőt képviselnek, mint a Várdaiak. A gárda teljesítményében 180 fokos fordulat állt be a hétvéghez képest, egymásért küzdve, az utolsó pár percet leszámítva, végig nyílt meccset tudtunk játszani. Természetesen védekezésre rendeződtünk be, a területeket lezárva, és próbáltunk kontrákkal operálni, ami helyenként meg is valósul. Így ki lehet kapni, emelt fővel jöttünk le a pályáról! Az elmúlt szombaton pedig a Mezőkövesd csapatával játszottunk, újra hazai pályán. Bár sok hibával, de teljesen megérdemelten, magabiztosan nyertünk 3-0-ra, ami a gyerekek lelkének nagyon jót tett! Remélhetőleg a felfelé vezető ív megmarad a csapat teljesítményében.

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?