Leány csapatunk Dorogon, a Jégtörő Kupán vett részt. A torna érdekessége volt, hogy U19-es korosztályba neveztünk, azonban a csapatot egy kivétellel az U17-es futsal csapatunk alkotta.

Igen erős mezőny gyűlt össze, hiszen az U17-es országos bajnokság Keleti és Nyugati csoportjának első két helyezettje is jelen volt.

Az első mérkőzésen balszerencsés vereséget szenvedtünk, azonban azt követően gólt sem kapva, az összes mérkőzést megnyerve végeztünk az első helyen!

A torna legtehetségesebb játékosa elismerést Csengeri Lili vehette át.

Eredmények:
Eger – Gyula = 0:2
Eger – Kelen = 3:0
Eger – Tehetség = 2:0
Eger – Astra = 1:0
Eger – Almásfüzitő = 1:0

A csapat tagjai:
Beksi Dalma (kapus), Jakab Zsófia, Bartók Jenni, Polányi Petra, Bacsó Laura, Csengeri Lili, Dobóczi Fanni, Kovács Fanni.

Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése:
“A nevezéskor nem gondoltam, hogy ilyen erős mezőny fog összejönni, de örülök, hogy jó meccseket tudtunk játszani. Külön büszkeség, hogy az U19-es mezőnyben három játékosunk is 2010-es születésű  volt. Az izgalmas eredményeket követően végül mi nyertük meg ezt a tornát, ami igazán szép teljesítmény a lányoktól! Köszönjük a minket elkísérő szurkolókat is, igazán jó volt hallani a Hajrá Eger-t”

Vélemény, hozzászólás?