ÉRTÉKELÉS: FIÚ SZEKCIÓ

A 2023-as évet új szakmai igazgatóval kezdte el klubunk, hiszen Györök Tamás került Egerbe. A mögöttünk hagyott naptári évet, ezáltal teljes egészében értékelni lehetett, hiszen amellett, hogy minden “új” volt a szakembernek, immáron elmondható, hogy egy éve dolgozik nálunk, így autentikus véleményt tud formálni!

Néhány fontosabb eseményről és tapasztalásról kérdeztük Györök Tamást, aki készséggel válaszolt kérdéseinkre!

             

HONLAP: Az idei év egyik fontos pillanata, hogy megszerezted a legmagasabb edzői képesítést, a PRO licencet, amelyhez ezúton is gratulálunk. A tanfolyam, az ott kapott impulzusok mennyiben változtatták meg edzői, vezetői hitvallásod és milyen céljaid vannak a képesítéssel?
GYT: Így lett kerek a történet. Aki esetleg nem tudja, ez a nemzetközileg akkreditált legmagasabb fokú edzői képesítés, aminek nem az elvégzése volt a nagy feladat, hanem maga a tanfolyamra való bekerülés, hiszen komoly előfeltételei voltak. Most rengeteg érzés kavarog bennem, de igen, büszke vagyok magamra. Egy minőségi képzést kaptunk az MLSZ-től, több nemzetközileg elismert szakember előadásán vehettünk részt – többek között Roy Hodgson, Lőw Zsolt, Dárdai Pál, Marco Rossi -, ők olyan karakterek, hogy az ember csak ül és issza a szavaikat. Viszont ahogy Fórián Zsolt (az MLSZ edzőképzés vezetője) is említette, tényleg egymástól kaptuk a legtöbbet. Néha éjszakákba nyúló beszélgetések, eszmecserék, “szakmázás” jellemezte a két, három napos összetartásokat, Gerával, Hajnallal, Juhásszal és még sorolhatnám. Azért végeztem el, mert célom a legmagasabb szinten edzősködni. Az utánpótlás, mondhatni a szívügyem, mert rengeteget dolgoztam benne és mindig is fontos volt és lesz a fiatal játékosok nevelése, támogatása. Edzői hitvallásom nem változott, de fejlődött, ehhez a szakmához kell a határozottság, mert anélkül csapongsz és bukásra vagy ítélve.

HONLAP: Az év elején kerültél a klubhoz, így teljesen aktuális a naptári esztendő értékelése. Azonban engedelmeddel kezdjük személyesebb témával. Korábban élvonalbeli labdarúgó voltál és bár sokat dolgoztál az utánpótlásban, Egerbe kerülésed előtt négy évig élvonalbeli csapat stábban dolgoztál és NB3-as felnőtt csapatot is vezettél. Mit tudtál Egerről, a klubról és hogyan, miért választottál minket?
GYT: Januárban Farkas Balázs keresett meg. Nagyvonalakban vázolta a klub aktuális helyzetét és felkért, hogy legyek a klub utánpótlásának szakmai vezetője. Nem sokat gondolkodtam, igent mondtam. Egy teljesen stabil és kiszámítható közeg várt. Az, hogy élvonalbeli labdarúgó voltam előnyt jelent, de csak addig amíg bele nem kerülsz a napi munkába mert onnantól kezdve tapasztalat és tudás szükséges, amit folyamatosan bővíteni kell mert nem tudsz hiteles lenni és maradni. Nekem még az is nagy segítség volt, hogy az elmúlt időszakban három NB1-es csapatnál is stábtag voltam mint másodedző, videóelemző, játékosmegfigyelő. Ezeken a helyeken “állt össze a kép”, hogy milyen típusú játékosokra van szükség a legmagasabb szinteken, mentálisan, taktikailag, fizikálisan és technikailag. Alaphelyzetben már ösztönösen láttam a különböző korosztályok fejlesztési szakaszait, de a nagy képhez rengeteg munka és elhivatottság kellett.

HONLAP: Egerbe kerülésed után, a helyzetértékelést követően hogyan láttad a klubot, az utánpótlást és a stábokat?
GYT: Aki először belép a klubba lát egy tökéletesen működő operatív csapatot, egy olyan többségi tulajdonosi és ügyvezetői háttérmunkát, ami garancia  a gazdasági stabilitáshoz és a szinte tökéletes infrastruktúra kialakításához, ahhoz, hogy el tudjunk érni olyan célokat amiket kitűzünk magunk elé. Legelső feladatom az volt, amit pályafutásom alatt is sokszor tapasztaltam, hogy ott tudtunk eredményesek lenni, ahol jó közösséget alkottunk. Olyan kollektívát akartam ahol az edzők, stábtagok, játékosok, szülők tisztelik egymást és ezt értem többek között a kommunikációra is, ami meglátásom szerint napjainkban az online tér egyre szélesebb térhódításának köszönhetően napról-napra nehezebb. Az edzőkkel is próbálom megértetni, hogy mindent amit írott formában kommunikálunk legyen átgondolt, tiszta és hátsó szándék mentes. Persze a legelső én vagyok, tőlem ered minden, nekem kell példát mutatnom, ugyanúgy mint otthon a gyerekeimnek mert így leszek hiteles, így tudom csak megkövetelni és számon kérni az elvárásaimat.

HONLAP: Milyen célokkal, konkrét tervekkel vágtál neki a munkának és a 2023-as évnek? Milyen rövid-, közép-, és hosszú távú terveid voltak?
GYT: A szakmai programot – amit hoztam magammal -, le akartam vinni a pályára, de ez nem egyszerű. Edzői pályafutásom alatt megtanultam, hogy a tapasztalat arra kell, hogy a tudást minél gyorsabban, hatékonyabban át tudjuk adni a játékosoknak és ez itt a csavar. Tehát ezt át kell adni az edzőknek, nekik pedig a játékosoknak, ez egy lassú folyamat, de a maga bonyolultságával együtt, egyszerűen akarom látni a pályán. A legnagyobb kihívás a mai modern futballban az, hogy a grund focit, hogy lehet visszahozni a képzésbe?! Ezt kellene ötvözni a mostani keretes, behatárolt oktatásba. Nekem az a filozófiám, hogy focit csak focin keresztül lehet oktatni, ami nem azt jelenti, hogy csak focizunk, hanem ennek megvan a módszertana és edzésfelépítése, amivel ezt tudjuk szimulálni. A rövid távú célom az volt, hogy legyen
minél több foci ami számokban kb 15%-20% több játékot jelent. Ebben azokat az alapelveket kérjük számon ami életkornak és a szenzitív időszaknak megfelelnek. Ez egy nehéz kihívás, de csak ez az egyetlen út ahhoz, hogy minőséget képezzünk. Mi ezt az egyénen keresztül akarjuk megvalósítani, tehát nem csapatból indulunk ki, hanem az egyénből. Ez teljesen más hozzáállás, de, ha megnézzük, hogy a
“topcsapatok” kit akarnak leigazolni, akkor mindig a játékosra fókuszálnak. Persze csapatot is építünk és csapat taktikát is oktatunk, de csak a játékoson keresztül. Ezekben szerintem nagyon vevők voltak az edzők és tisztán látták azt az irányt amit felvázoltam nekik. Az edzők munkamoráljával maximálisan meg vagyok elégedve, mindent pontosan és precízen vezetnek az online felületünkön és azzal is elégedett
voltam, hogy a határozott elképzeléseimet törekedtek megvalósítani. Középtávú céljaim pedig azok voltak, hogy kialakítsunk egy egyéni képzés szekciót és egy fizikai felkészítéssel foglalkozó stábot, amiben “rehab” és “fiziós” szakembert alkalmazunk. Ezzel teljessé fog válni a rendszer, amit elképzeltem itt Egerben. Ezzel együtt a háttérstábot is meg kell említenem mert az első pillanattól kezdve elismertek és bármiben azonnal rendelkezésemre álltak. Kimondottan nagy segítség nekem Vitányi Laci jelenléte, mert ő se perc alatt átlát mindent és meg is oldja. Határozott célkitűzésünk volt, hogy az alsó két korosztályt fel kell duzzasztani, tömegesíteni a jelenlegi 32 főről 90 főre. Ez egy nagy munka és szervezés volt, de már 72 játékos körül vagyunk, ez azért fontos, hogy a jövőben ne kelljen pénzért igazolni és ne
fogyjunk el a felső korosztályokban. Meg kell említenem azt, hogy a DVTK-val kimondottan szoros és jó kapcsolatot ápolunk, ezen a nyáron 5 játékost adtunk fel nekik és még plusz egy játékost az MTK-nak.

HONLAP: Tavasszal voltak eredményesebb korosztályaink, csapataink. Azonban kérdés, hogy a klub, mint utánpótlás nevelő Tehetségközpont mit tart valódi sikernek, eredménynek?
GYT: Ez egy érdekes téma, amit két részre osztanék. Az MLSZ-en belül van egy Tehetségközponti  státuszunk amiben világos elvárások vannak megfogalmazva, mint pl: infrastruktúra, edzők száma és végzettsége, felépítettség. Ehhez tartozik még a legfontosabb rész amiben nekünk az a feladatunk, hogy 14 éves korig felkészítsük és támogassuk a játékosokat a kiemelt akadémiák felé. Mi az eredmény, siker? Sokszor elhangzik a képzésben, hogy “nem kell az eredmény”, szerintem meg kell az eredmény mert a játékosok, gyerekek, mindig nyerni akarnak és hiba az, ha mi ezt nem vesszük tudomásul. A kérdés, hogy milyen áron és mit követelünk meg tőlük a győzelem érdekében. Meg kell tanulniuk passzolni, labdát vezetni, gólt lőni és olvasni a játékot, plusz az egyéni védekezés, egyéni támadójáték alapjait és mindezt a maga szenzitív korában – na ez már a szakma. Minden korosztályban vannak tehetségeink, de az nem azt jelenti, hogy, ha valaki 8 évesen tehetséges akkor az marad 14 évesen is. Ez egy hosszú folyamat és ehhez kellenek a szakemberek. Nekünk Eger SE-nek vitathatatlan sikereink, hogy, kiváló közösséget alkotnak a csapataink és az edzőink. Pápai Zoliék U17-es csapata olyan futballt játszik amit öröm nézni és a jövő egri csapata lehet, Hegedűs Dávid aki korábbi NB1-es játékos, egri kötődésű, új edzőként szenzációs közösséget kovácsolt össze és át tudja adni azt a lelkesedést ami őt jellemezte pályafutása alatt, Fükő Tibi csapatából a nyáron 5 játékost juttattunk el kiemelt Akadémiára. Az U10-U11-es csapatunk nem, hogy helytáll a Dunamenti Ligában és nemzetközi tornákon, hanem parádésan futballoznak. Ehhez
kapcsolódóan mesélném el, hogy az egyik ilyen saját rendezésű Dunamenti ligán, alapból lemegyek a pályára és nézem a csapatokat, edzőket, hogy viselkednek, “meccselnek”, de most inkább a háttérből, a szülők mögött az egyik sarokból figyeltem. Az U11-es csapatunk játéka olyan hatással volt rám, hogy kirázott a hideg (jó értelemben). Az a foci amit ott láttam, az a bátorság, elszántság, kezdeményező készség – le a kalappal, ezért érdemes csinálni. De említhetném az U10 csapatunkat, akik pár héttel előtte Székesfehérváron extra játékkal mindenkit megvert, ugyanebben a ligában. Az U6-U8 korosztályainknál tömegesítettünk. Nekünk ezek az eredmények!!!

HONLAP: Mik a fő célok 2024-re?
GYT: A legfőbb célunk a jövőre nézve, hogy a szakmai programomat következetesen végig vigyük. Valamint ebben az évben minden Tehetségközpont – ahogyan az Eger SE is -, átesett egy nemzetközi auditon és nem titok, hogy szeretnénk és célunk a legjobbak között lenni. Valamint egy olyan projekten gondolkodunk amivel a játékosok napi focival eltöltött idejét megdupláznánk, ez infrastrukturális és iskolai változásokat is jelentene, de egyenlőre ez még gyerekcipőben jár.

HONLAP: Tudjuk, hogy nagyon messziről jársz Egerbe és ettől függetlenül sokat vagy nálunk, családod látta már a gyönyörű városunkat?
GYT: Nekem Eger sokkal többet adott, mint gondoltam. Nem könnyű otthon hagyni három gyereket, de Eger egy lenyűgöző város és nem mellesleg családias ami nekem fontos ahhoz, hogy otthon érezzem magma. A feleségem pár hete volt nálam és eltöltöttünk itt egy hétvégét, hazafelé már az eladó ingatlanokat nézegette. Ezúton szeretnék kívánni mindenkinek eredményekben gazdag és sikeres új évet!!! Hajrá Eger!

Vélemény, hozzászólás?