NB III. – A Debreceni EAC ellen javíthatunk


Hétvégén a 22. forduló következik az NB III. Keleti csoportjában. Csapatunk hazai környezetben fogadja a Debreceni EAC csapatát. Ellenfelünk az előző fordulókban nagy arányú vereségekbe futott bele, először a Gyöngyösi AK vendégeként (5-0), majd hazai környezetben (0-5) a Füzesgyarmati SK csapata ellen. Mi az előző fordulóban szoros mérkőzésen maradtunk alul (3-2) a Jászberényi FC csapatával szemben. Az őszi mérkőzésen, Debrecenben gól nélküli döntetlen született. A két együttes az utolsó öt mérkőzésen mutatott formáját tekintve azonos mutatókkal rendelkezik: VVGYGYV

A hétvégi mérkőzésről vezetőedzőnk nyilatkozik:


Hosszú két hét volt ez a szurkolóink nélkül. Végre visszatérhetünk Egerbe és hazai közönség előtt léphetünk pályára. A drukkerek Jászberényben nagy számban velünk voltak, ezt most kell megköszönnünk nekik. A füzesgyarmati sokk után, kezd a csapat magára találni, edzésről edzésre jobb formában vannak a srácok. Célunk, hogy hétvégére érjünk a csúcspontra. A DEAC utolsó néhány eredménye senkit ne tévesszen meg, kiváló együttesről van szó. Nagyon koncentrálnunk kell a pontokért, de nem is lehet más célunk, mint a lehető legtöbb egység begyűjtése.


 

Vélemény, hozzászólás?