NB III. – Új igazolásunk: Stampf Armand


Ezúttal Stampf Armandot ismerhetjük meg, aki a 43. sz. Építők SK-ból érkezett hozzánk.


Hogyan kerültél kapcsolatba az Eger SE-vel, miért ezt a csapatot választottad?

– Apukám megkereste Klink Zoltán vezetőedzőt és megbeszélték, hogy lejövök Egerbe és kipróbálom magam a csapatnál. Zoli miatt volt nekem nagyon fontos hogy ide bekerüljek, mert amit ő csinál és ahogyan csinálja azzal úgy gondolom Magyarországon senki nem tudja felvenni a versenyt.

Kérlek mutasd be eddigi labdarúgó pályafutásod?

– A Vasasban nevelkedtem, onnan igazoltam a Dalnokiba, a Dalnokiból az MTK-ba, ahol U14 tol az U17-es szezon elejéig játszottam, majd a DVSC-hez igazoltam. Onnan másfél, 2 év után visszakerültem Budapestre és mivel máshova nem tudtam ingyen elszerződni, ezért a BLSZ III-as Issimo SE-ben játszottam fél évet, majd onnan igazoltam a BLSZ I-es Építőkhöz, és onnan most ide.

Milyenek a tapasztalataid az eddig itt töltött időről, hogy érzed magad a csapatban?

– Nagyon jól érzem itt magam es a tapasztalataim is nagyon jók. Az edzések nagyon kemények, a társak jók, az edzők parádésak, nagyon sokat lehet majd itt fejlődni.

Köszönjük a válaszokat, sok sikert kívánunk az EGER SE csapatában!


MLSZ játékos adatlap (Stampf Armand)


 

Vélemény, hozzászólás?