U19: Vereség Jászberényben

U19-es korosztályú együttesünk az alsóházi rájátszás első fordulójában, a Jászberény otthonában vendégeskedett. A részletes jegyzőkönyv ellenfelünkre kattintva érhető el!

Csapatunk egyértelmű fölényben játszott, azonban helyzeteit nem tudta gólokra váltani, míg a hazai csapat három percen belül elért két találattal magához ragadta a vezetést. Bár a félidő előtt Kósa Máté szépített, sajnos a fölényünk ellenére sem sikerült a magunk javára fordítani a bajnokit – így pont nélkül tértünk haza!

Gyetván Krisztián vezetőedző értékelése:
“Egy “agyonnyert” mérkőzésen sikerült kikapni, ahol már az első tíz percben két-három góllal kellett volna vezetnünk. Hiába borult fel a pálya, hiába a labdabirtoklási fölény, ha a kapu előtt be vagyunk oltva góllövés ellen. Mindkét félidőben sikerült a hazai csapat kapusait kihozni a mezőny legjobbjainak. Az első félidőben, ami nem ment az ellenfél kapujába, az ment a saját kapunkba és a sikerült az ellenfél csatárait is gólhelyzetbe hoznunk, akik köszönték a lehetőséget éltek is vele. Továbbra is támadásban maradtunk, helyzet-helyzet hátán és a félidő vége előtt egy szöglet után sikerült szépíteni. A második félidőben még nagyobb lehetőségeink maradtak ki, igaz az ellenfélnek is volt egy lehetősége ahol Racsek Zoli fogott nagyot, összeségében nem érdemeltünk vereséget, de a focit gólra játszák, nem másra, abból pedig a hazaiak rúgtak többet. Gratulálok a hazai csapatnak. Nálunk pedig gyorsan kell rendezni a sorokat!”

A csapat legközelebb 2024. április 05-én 17:00 órától a Heves csapatát látja vendégül.

 

Vélemény, hozzászólás?