NB III. – Nem sikerült a pontszerzés rangadón

 


Eger SE – Jászberényi FC 1-3 (0-1)

NB III. Keleti csoport – 17. forduló

Eger, 2020.11.08.


26. perc: Jobboldali jászberényi beadást követően a földön megpattanó labda meglepte a Nacsa Pétert, akiről a labda a hálóba hullott, öngól0-1

60. perc: Bal oldali beadás után a védőnk fejéről az érkező Torkos Attila melléről pattant kapunkba a labda – 0-2

63. perc: Bal oldali szögletrúgásunkat követően a védő által kifejelt labda Vajda Ákos elé kerül, aki 16 méterről, az első labdaérintésével – a szögletrúgás előtt lépett pályára csereként –  kapásból lőtt a bal alsó sarokba – 1-2

70. perc: A félpályánál, egy kétes labdaszerzés után a jászberényi játékoshoz került a labda, a megszerzett labdával Torkos Attilát indította, aki a 10 méterről a kapus lába között gurított a hálóba, ezzel megszerezve a második gólját – 1-3


 – A mérkőzés elején hatalmas helyzetből nem tudtunk előnyt szerezni, utána viszont kaptunk egy olyan gólt amit ritkán lehet látni focipályán. Sajnos most ilyen periódusban vagyunk, amikor nem úgy alakulnak a dolgok ahogy azt szeretnénk. A csapat ment előre közelebb kerültünk a Jászberényhez, de az újabb kapott gól nagyon nehéz helyzetbe sodort minket. Hiába voltak utána is helyzeteink nem tudtunk újra betalálni. Gratulálok a Jászberénynek.

 

– Rangadóra számítottam és ez így is történt. Tudtam, hogy jól felkészített, jó csapat az Eger, ahová „jó” időszakban érkeztünk, mert a koronavírus korábban megtépázta a hazai gárdát. Mi valószínűleg csak ezután esünk majd bele a betegséghullámba. A hazai csapaton látszott, hogy nem voltak olyan edzettségi állapotban, mint mi, de ez a sikerünk értékéből nem von le semmit. Nagyon nehéz, ugyanakkor jó mérkőzésen rangadót nyertünk, aminek borzalmasan örülök, és gratulálok a csapatomnak.

Forrás: HEOL


Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-Jászberényi FC)


Mérkőzés fotók (Eger SE-Jászberényi FC)



Aktuális tabella


A forduló eredményei


Köszönjük a Fekete Ló Étterem mérkőzés utáni vacsora felajánlását!



 

Vélemény, hozzászólás?